BRÉKING

Sutil élete egyik legnehezebb szezonját teljesíti

A Saubernek idén eddig nem sikerült a pontszerzés, mely elsősorban a túlsúlyos autónak köszönhető. A kilogrammokat sikerült lejjebb vinni, ennek ellenére Sutil szerint ez élete legnehezebb szezonja.

írta: N Márton

A svájci istálló a többi csapathoz hasonlóan az év első jelentős fejlesztéseit Barcelonában vetette be, ami náluk egy nagyjából 10 kilogrammal könnyebb alvázat jelentett.  A frissítés körönként átlagosan 0,4 másodpercet eredményezett, ám Sutil szerint az autót továbbra is nagyon trükkös vezetni a gyors kanyarokban.  „Az újítások Spanyolországban nem igazán váltak be.” – kezdte Sutil az ESPNF1 honlapján.

„Az egyetlen dolog, ami működött, az a súlycsökkentés volt. Láthattuk, hogy az időmérőn egy kicsit sikerült közelebb kerülnünk a Force Indiához és a Toro Rossohoz. Most is, ahogy eddig minden alkalommal, küzdöttünk a gumik nyomásával, ami ismét rossz volt. Egyetlen körön javultunk, de a verseny még mindig nehéz, a gumik túl gyors kopása miatt az autó vezethetőségével gondok vannak.”

„Problémáink vannak, különösen a kanyarokban az aerodinamika miatt. Az autó rosszul viselkedik a kanyarokban. Ez Monacóban pedig teljesen kiszámíthatatlanná teszi a helyzetet a lassú kanyarok miatt. Igaz nem minden az aerodinamika, mechanikai tapadásra is szükség van. Majd meglátjuk, egyelőre nem mondanám azt, hogy jobbak, vagy rosszabbak leszünk, megpróbálunk elérni egy jó eredményt.”

Az európai szezonra bevetett súlycsökkentés továbbra sem elég hatékony a német elmondása szerint, ugyanis még most sem a minimumsúlyon versenyeznek. „Még mindig kicsit magas a súly. Csökkentettünk elég sokat Bahrein és Barcelona között, és ezek jó lépések voltak. Az a helyzet, hogy Esteban már rendben van, nekem pedig diétáznom kell.”

„Csupán néhány kilóról beszélünk, nem akarok mondani konkrét számot. Meg kell találnunk a helyes súlyelosztást is, ha 5-10 kilóról van szó, a lényeg az, hogy ne onnan vegyük el, ahol szükség van rá. Nehéz megoldani ezt, de a folyamat végén jelentős csökkenést érhetünk el.”

Sutil szerint karrierje eddigi legnehezebb idényét teljesíti: „Az első két teszt után gondoltam, hogy nehéz idénykezdet lesz. Mindig megpróbálok pozitívan gondolkodni, de az első verseny előtt sok problémánk volt. Nem álltunk készen, az autó vezethetőség szempontjából nem volt ott, ahol lennie kellett volna, ezt meg kellett vizsgálnunk. Mindegy, hogy hol vagyunk ebben a pillanatban, megpróbálunk javítani. Ez volt az egyik legnehezebb szezonkezdetem, és nagyon nehéz kijutni ebből a gödörből.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nem lesz Hunt-sisak Raikkönen fején: Kimi szerint jó lenne, ha sokkal szabadabban élhetnének
Következő cikk Mattiacci érkezett, de a szabadedzés ugyanakkor van: Alonso még nem számít változásra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország