BRÉKING

Sutil: A 2013-as Force India egy nagyon jó versenyautó

A Force India német versenyzője a szerencsétlen versenyei ellenére pozitív maradt és nagyon várja már a folytatást.

Adrian Sutil remekül kezdte az évet Ausztráliában. Az 1 év kihagyást követően visszatért német versenyző legutóbbi versenyei azonban nem úgy sikerültek, mint azt szerette volna.

„Ausztráliában sikerült egy nagyon jó startot vennünk. Csak három napot teszteltem a csapattal a téli időszakban, de még így is egy nagyon erős versenynek könyvelem el a melbourne-it. Malajziában is nagyon jó volt a teljesítményünk, de a bokszproblémák közbeszóltak. Ezek a dolgok azonban megtörténhetnek.”

„Kínában sajnos volt egy incidensem, ami nem volt túlzottan szerencsés. Ezek a dolgok egyértelműen sok pontba kerültek számomra, ami nem jelent katasztrófát, hiszen az a fontos, hogy az autónk versenyképes. Az autó eddig nagyon gyors tudott lenni, így ezt nem mondanám kiábrándítónak.”

Sutil csak reménykedett, hogy a nagyobb szünete után versenyképes lesz a volán mögött.

„Semmit sem vártam a visszatérésem előtt, mivel ezelőtt még hasonlót sem tapasztaltam. Ez volt az első nagyobb szünetem a pályafutásom során, de az meglepett, hogy milyen jól mentek a dolgok számomra. Ez egy nagyon stresszes sport, miközben sokat utazol és soha nincs elegendő időd arra, hogy feltöltsd az akkumulátorodat.”

„Egyszerűen csak megpróbáltam nyugodt és összeszedett maradni, miközben tudtam, hogy mit akarok. Vissza akartam térni. Nagyon jó volt újra autóba ülni, ami ismét egy érdekes tapasztalatot jelentett számomra. Most sokkal nyugodtabb vagyok, és sokkal inkább élvezem a vezetést, mint azelőtt. A céljaim is növekedtek.”

Az idei Force India mindenki számára meglepetést okozott, mely időről időre kihívást jelenthet a top-csapatok számára.

„Úgy vélem, hogy ez a legjobb autó, amit eddig vezethettem. Minden újabb év egy fejlődést jelentett az autó szempontjából. Mindig voltak sarkalatos pontjai az autóknak. Ilyen volt az egyensúly, ami miatt egy kicsit trükkös volt vezetni az autót a közepes kanyarokban. De beszélhetnénk az alulkormányzottságról és az instabilitásról is a féktávokon. Az idei autó teljesen más ott elöl. Nagyon erős és jó az egyensúlya. Ezzel együtt remekül bánik a gumikkal. Szóval ez valóban egy nagyon jó versenyautó.”

A következő versenyek Barcelonában és Monacóban lesznek.

„A következő verseny Barcelonában lesz. Ez egy olyan pálya, amit nagyon jól ismerek már. Számomra most az a legfontosabb, hogy célba érjek, miután a legutóbbi három versenyen pont nélkül maradtam. És ezt mindenfajta incidens nélkül kell megtennem. Reményeim szerint az incidensek mellett a hibák is elkerülnek majd. Monacóban szintén hasonlóak lesznek a céljaim. Mindig arra törekszem, hogy maximalizáljam a teljesítményemet. Monaco egy különleges verseny, ahol talán képesek leszünk nagyon jól teljesíteni. Egyelőre azonban ezt nem tudhatjuk, de azt igen, hogy az autó egy nagyon erős alappal rendelkezik.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: Eddig 10-ből 6 pont a teljesítményünk
Következő cikk Ha a Lotus erős marad, Raikkönen nem szerződik a Red Bullhoz

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország