BRÉKING

Susie Wolff sokkolva fogadta a reakciókat a visszavonulása után!

A Bajnokok Tornája lesz az utolsó verseny a skót versenyzőnő számára. Susie Wolff azt is elismerte, hogy sokkolták a reakciók, amiket a visszavonulását követően olvasott.

November elején a 32 éves pilótanő bejelentette, hogy a Bajnokok Tornája lesz az utolsó megmérettetés a számára, tehát már Ő is ott tartózkodik Londonban a diadal helyszínén. „Sok minden az életben csak a megfelelő időzítésen múlik. Számomra eljött az idő, hogy szögre akasszam a sisakom. A Bajnokok Tornája lesz az utolsó versenyem, és szerintem ez megfelelő alkalom, hiszen a hazámat képviselhetem a világ legjobb versenyzői ellen.”

„13 éves korom óta a Forma-1-ről álmodtam, és ehhez a célhoz nagyon közel kerültem. Azonban az év eleji események és a Forma-1 jelenlegi környezete bebizonyította a számomra, hogy ez sosem fog megtörténni.” – utalt rá Wolff, hogy év elején a Williams Adrian Sutilt szerződtette le tartalékpilótának, amikor úgy tűnt, hogy Valtteri Bottast helyettesíteni kell.

„Mindent megpróbáltam. A Forma-1 készen áll egy versenyképes női pilótára? Igen. És ez a cél elérhető egy nő számára? Mindenképpen igen. Hamarosan megtörténik? Sajnos nem. És miért? Mert túl kevés lány gokartozik, és nincs céljuk vele. A következő generációnak akarok segíteni. A brit MSA szövetséggel egy kezdeményezésen dolgozunk, melynek az lesz a célja, hogy a nők sikeresen eljussanak a motorsportig. Más szeretnék lenni, és remélem, hogy másokat inspirálni tudok.”

Susie Wolff 2006-2012-ig a DTM-ben szerepelt, és két hetedik helyet szerzett 2010-ben – azóta is ez maradt a legjobb eredménye, és így 13. lett összetettben. 2012 óta a Williams fejlesztői pilótájaként dolgozik, a szimulátorban megy a versenypályákon. Sokan nevettek a Williams döntésén, miszerint Wolffot ilyen egyszerű pozícióba nevezték ki.

Majd az újságírók arra voltak kíváncsiak, hogy a bejelentését követően milyen visszajelzéseket kapott a Mercedes csapatfőnökének felesége: „Túlnyomórészt pozitívat – és ez igazi sokként ért, mert mindig számos kritikus szemlélővel találkoztam odakint a pályafutásom alatt. A lényeg, hogy most már tudom: egyeseket én inspiráltam a karrierük során. Sok ilyen emberről olvashattam, és hallhattam, és ez igazán megtisztelő.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Az Ilmor is jelentkezett az FIA tenderére: alternatív motor Brixworth-ból?
Következő cikk Videón Vettel törlesztése Ricciardo ellen: ROC

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország