Susie Wolff: nem a férjem miatt tesztelhettem a Williamsszel!

A Williams F1 Team fejlesztőversenyzője határozottan elutasítja a feltevést, hogy csak Toto Wolffnak köszönhette a pénteki tesztet. Susie azt is elmondta, nem volt könnyű dolga, mert Pastor Maldonado kormányát kapta és az ülés is nagy volt neki.

A skót hölgy még Toto Wolff „örökségének” tudható be a csapatnál, mivel akkor került Grove-ba, amikor az osztrák csak a Williamsnél tevékenykedett. Azóta Toto átigazolt a Mercedeshez, és próbálja eladni a Williams-részvényeket. Pénteken Susie átesett első igazi tesztjén a csapattal, és mint elmondta, pár dolgot leszámítva minden rendben ment.

„Megfelelően felkészültem, különösen a nyakizmokat és a felsőtestet illetően, és úgy vélem, mindez kifizetődött, mivel jól érzem magam”- kezdte a 30 éves versenyző a teszt után.

„Az volt a legnagyobb probléma, hogy Pastor Maldonado kormányát kaptam, és mint kiderült, óriási kezei vannak. Elég nehéz volt elérni a KERS és a DRS gombjait. Tehát hosszabb ujjakra vagy egy olyan kormányra lett volna szükségem, mely jobban passzol nekem”- folytatta a skót. Ugyanakkor akadt más probléma is. „Egyszerűen nem tartott eléggé az ülésem. Ez még rendben is van az aerodinamikai tesztekhez és pár körre, de a gyors kanyarokban csúszkáltam benne: vágási sérülések és kék foltok vannak a vállamon és csípőmön. Mindez fejben nem tartott vissza attól, hogy tényleg nyomjam a gázt”- idézte Wolff szavait a Speedweek.

A silverstone-i teszt után végre pályázhat a szuperlicencre, mely 10 000 euróba kerül, és minden egyes világbajnoki pont további 1000 euróba.

„Ez átkozottul drága”- jegyezte meg. Hangsúlyozta, hogy maga fogja fizetni a számlát, és nem férje, a Mercedes AMG sportfőnöke. „Én magam fizetek a dolgaimért. Nagyon sok kérdés volt már és az emberek azt mondják, csak miatta vagyok ott, ahol. Tényleg nagyon támogat engem. Nagyon szerencsés vagyok, hogy egy ilyen férfi van mellettem, mivel nem sok olyan lenne, aki támogatná a feleségét, ha az a Forma-1-ben akar lenni. Ugyanakkor a csapat döntött azzal kapcsolatban, kinek kellene vezetnie ma. Neki ehhez semmi köze sem volt, és csak férjként kapott szerepet ebben az egészben, nem az állása miatt.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING