Susie Wolff: Massa és Bottas mellett lehetetlen volt az F1-be kerülnöm

Az egykori kiváló női pilóta, Susie Wolff szerint a nők helyzete ma szinte kilátástalan az F1-ben. Arra is kitért, hogy ő nehéz helyzetben volt, mert a Williamsnél erős volt a pilótafelállás.

Susie Wolff, Team Principal, Venturi

Ki gondolná, hogy már több mint hét év eltelt az utolsó olyan alkalom óta, hogy egy női pilóta részt vett  éles körülmények között egy nagydíjhétvégén. Susie Wolff 2014-ben a Brit Nagydíj edzésén vezetett a Williams színeiben, ami hatalmas mérföldkő volt a sportág történetében, tekintve, hogy 22 év után ő volt az első nő, aki F1-es szabadedzésen részt vehetett.

Susie Wolff annak idején meglehetősen közel állt hozzá, hogy a Williams bizalmat szavazzon neki, és ha nem lett volna erős pilótapárosa az alakulatnak Massa és Bottas révén, talán jóval nagyobb sikereket is elérhetett volna az F1-ben. Most arról nyilatkozott, hogy nőként extra teherrel kellett megbirkóznia.

„Voltak nagyon nehéz pillanatok az út során, amikor besétáltam egy garázsba, és az emberek nagyon szkeptikusak voltak, amikor megláttak az autóban, ezért úgy éreztem, hogy jobban kell bizonyítanom, mint a férfiaknak” – árulta el Susie Wolff az Irish Timesnak adott interjújában.

„Ez hozzátartozott ahhoz, amihez hozzászoktam” – folytatta az egykor nagy reménységnek tartott pilótanő, aki végül 2015-ben adta fel a próbálkozásait arra vonatkozóan, hogy teljes értékű F1-es pilótává váljon.

Még több F1 hír:

„Rájöttem, hogy a teljesítmény az igazi hatalom. Szimplán több fiatal nőre van szükségünk, akik belépnek a sportba, mert egyszerűen nincs elég nő, aki versenyezne, hogy a csúcsra érjenek.”

„Annak idején a Williamsnél ott volt Felipe Massa és Valtteri Bottas, ami egy nagyon erős felállás volt, szóval nincs bennem keserűség, hogy nem kaptam meg a lehetőséget” – zárta le a gondolatait Susie Wolff.

2015-ös visszavonulása óta Susie Wolff számos fontos szerepet töltött be az autóversenyzésben: Mercedes-nagykövet, televíziós elemző, legutóbb pedig a Formula E-csapat, a Venturi Racing csapatfőnöke volt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: egyik F1-es csapat sem fogja feladni a bevételeit Andretti miatt kompenzálás nélkül, de…
Következő cikk Steiner: A csapattársak közötti párharc jó, de...

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország