BRÉKING

Susie Wolff kíváncsian várja, mi lehet a következő lépés

A Williams F1 Team fejlesztőversenyzője tisztában van azzal, hogy idén valószínűleg már nem ülhet Forma-1-es autóba. Ennek ellenére nem adja fel, és dolgozik a következő lépés érdekében.

Jelenleg Valtteri Bottas és Pastor Maldonado a csapat két állandó versenyzője, és nagy eséllyel ők vezethetik majd az FW35 utódját is 2014-ben. A 30 éves Susie 89 kört tett meg tegnap a Williamsszel, és többnyire aerodinamikai tesztet hajtott végre, majd délután a kerékcseréket gyakorolták. Wolff elmondta, egyelőre nem lát sok esélyt az éles debütálásra.

„Végül egy csapat a lehető legjobb versenyzőt fogja az autóba ültetni, mert teljesítményt akarnak, és részemről fontos volt, hogy ma megmutassam a teljesítményemet”- kezdte a skót.

„Fontos volt megmutatni, hogy a korlátozott mennyiségű kör ellenére tartani tudom a tempót, és csak négy tizedre voltam a Formula 3 európai bajnokától (Daniel Juncadella – a szerk.), a sráctól, akit feltörekvő fiatal sztárként tartanak számon. Ha ezt fokozza a tény, hogy nő vagyok, akkor természetesen mindezt előnyömre fogom fordítani. De nem fogom kihasználni ezt a kártyám arra, ’hogy most azonnal adják nekem az ülést, mert nő vagyok és elég gyors’. A három nap alatt számos remek teljesítményt láthattunk, és mindannyian keményen harcolunk, hogy bejussunk a Forma-1-be, és nekem is keményen kell küzdenem ezért”- folytatta Wolff.

Wolff legjobb ideje 1:35.093 volt, és ezzel a 9. helyen végzett tegnap, amikor összesen 16-an voltak kint a pályán.

„Az volt a célom, hogy 1:34-et menjek, szóval épp, hogy csak lemaradtam róla. Mindig is azt mondtam, nem csinálnám ezt, ha nem gondolnám, hogy lehetséges volt, és hiszek magamban. Elég kemény ez nekem, mivel a DTM karrierem is keményen végződött, és sok ember úgy gondolta, mindig a mezőny végén voltam és nem voltam elég gyors. Szerintem ma megmutattam, hogy nem volt fair az ítéletük.”

A jövőt illetően elmondta: „Majd meglátjuk. Alaposan ki kell elemezni ezt a napot, és egy kicsit többet kell beszélnem a csapattal. Most van két remek versenyzőnk, és nincs arra sok esély, hogy a szezon vége előtt vezessek egy-egy pénteki edzésen. De majd meglátjuk. Nem vagyok olyasvalaki, aki szeret egy helyben üldögélni, és mindig szerettem előre haladni, elérni dolgokat. Természetesen szeretném látni, mi a lehetséges lépes ezután”- zárta Toto Wolff felesége.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hasznos információkkal Magyarországra a gumiteszt után: a versenyzők bizakodnak
Következő cikk Chilton: nem vagyok lassú!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország