Susie Wolff: „Hogy nő mikor nyer majd futamot? Wow!”

Susie Wolff: „Hogy nő mikor nyer majd futamot? Wow!”

Susie Wolff sok mindent elért már: történelmet írt, modell, trendalkotó, motivációs előadó, fitness guru, filantróp és a nők nagykövete a sportban. Azonban Ő a leggyorsabb nő is a világon.

Usain Bolt, olimpiai bajnok 100 métert 10 másodperc alatt tesz meg. Ha Susie bepattan a Williams volánja mögé, ezt a távot egy másodperc alatt megteszi.

„Nos, mögöttem egy erős motor áll, amíg Ő csak a lábait használja. Szerintem igazán lenyűgöző.” – mondja.

Habár a vezetés a szórakozásról szól, emellett rengeteg munka, hogy 320 km/h-val vezethess az egyenesben.

„A rád ható G erők a legkeményebbek. Az nyomás, ami fékezés alatt hat a nyakadra. 5 G-t is elérhetsz, de már 1 G is a saját súlyod kétszerese, szóval elég nagy az igénybevétel a nyakadon.”

Ebben az évben is mind a 10 csapat 20 pilótája férfi. Ez nem zavarja Wolff-ot, és egyáltalán nem tekinti hátránynak, hiszen szerinte csakis a képességei alapján kellene megítélni.

„Azért vagyok itt, hogy a legjobb legyek, nem azért, hogy nőként bármit is bizonyítsak.” – állítja – „Rendkívül versengő közegről beszélhetünk. Annyi jó pilóta van, akik be akarnak jutni az F1-be, de kevés lehetőség van. Én is ezért harcolok, és szurkolok, hogy egy nap versenyezhessek.”

Már régóta a Williams F1 tesztpilótája, és ez érthető, ha egy kicsit is ismerjük Wolff eddigi történetét.

A sebesség Wolff vérében van – a szülei bicikliboltot üzemeltettek, ezért már két évesen biciklizett, nyolc évesen pedig gokartozott. Két évtizeddel később, úttörőként az a célja, hogy utat mutasson a fiatal női generációnak.

„Rendszeresen kapok képeket kislányokról a versenyzői overáljukban. Sosem gondolták volna, hogy a versenyzés számukra is egy lehetséges út. Számomra pozitív, és örömmel tölt el, hogy megmutathattam ezeknek a lányoknak, hogy ők is lehetnek versenyzők, ha szenvedélyesen szeretik.”

Amíg a Williams egyre gyorsabb, meg van győződve róla, hogy egy szép napon a csapat női versenyzőt is alkalmazni fog.

„Hogy nő mikor nyer majd futamot? Wow! Először kezdjük ott, hogy egy nő felállhat a rajtrácsra, utána beszélhetünk a győzelemről.”

Wolff tűzön-vízen át is el akar jutni a rajtrácsra, így talán Ő lehet az első női versenyző akinek ez sikerül – miután már felvette a kesztyűt, már csak szurkolnunk kell neki, hogy ez egyszer sikerüljön.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Susie Wolff
Cikk típusa BRÉKING