Susie Wolff beismerte – nem várhat örökké, lassan fel kell adnia a Forma-1-es álmait

Susie Wolff beismerte – nem várhat örökké, lassan fel kell adnia a Forma-1-es álmait

A Williams fejlesztői versenyzője, Susie Wolff elismerte, hogy lassan elfogy a türelme, és már nem akar tovább várni arra, hogy helyet kapjon a Forma-1-ben.

A 32 éves skót azt remélte, hogy évtizedek után Ő lehet az első nő, aki Forma-1-es versenyen részt vehet, miután a Williams idén korábban kinevezte őt a csapat hivatalos tartalékpilótájának.

„Nem ez volt a pályafutásom csúcspontja.” – mondta Susie utalva ezzel Adrian Sutil érkezésére, aki nem sokkal ezután átvette ezt a „címet” a pilótanőtől. – „Ez egyértelműen kemény volt.”

Susie Wolff - akinek férje a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff - a Williams tesztversenyzője 2012 óta, és már több péntek délelőtti szabadedzésen is részt vehetett.

Azonban Susie a CNN előtt megerősítette, hogy Sutil érkezése óta úgy érzi, hogy az álma, hogy egy nap Forma-1-es autót vezethet egy futamon, elszállni látszik.

„Örökké nem várhatok a kispadon, hogy megkapjam az esélyt.” – mondta kiábrándultan.

„Jövőre nincs túl sok lehetőség, hogy a mezőny tagja legyek. Ez egy döntő tél lesz: vagy megtörténik, vagy nem.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Susie Wolff
Cikk típusa BRÉKING