BRÉKING

Susie Wolff a Spanyol Nagydíj szabadedzésén pályára gurul a Williamssel

A skót versenyző idén három szabadedzésen vezethet majd. Az első alkalom a jövő hétvégi Spanyol Nagydíjon jön el számára.

Susie Wolff tavaly a Német és a Brit Nagydíj pénteki napján gurult pályára. 1992 óta Ő az egyetlen női pilóta, aki aktívan részt vehet a Forma-1-ben. Lella Lombardi a mai napig az utolsó nő, aki 1976-ban nagydíjon is indulhatott.

Wolff álmai, hogy Lombardi helyébe lépjen a modern Forma-1-es időkben, akkor hullottak szét, amikor a Williams leszerződtette Adrian Sutilt tartalékpilótának, így a Maláj Nagydíjon a skót hölgynek esélye sem volt, hogy Valtteri Bottast helyettesítse a hátsérülése miatt. Persze a finn végül autóba ülhetett, de ez az eset akkor is csalódást keltő volt Wolffnak.

„Mindannyiunkat meglepett, nem számítottunk rá.” – mondta Wolff – „Tiszteletben tartom a csapat döntését. Szerintem olyan valakit akartak, akinek több versenyzői tapasztalata van, szóval Sutilt választották.”

Ennek ellenére Susie Wolff megerősítette, hogy az FW37 volánja mögé ül a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén.

„Ugyanekkor jövő héten… Alig várom, hogy újra vezethessem az FW37-et.” – írta Twitteren.

Susie Wolff a Mercedes csapatfőnökének, Toto Wolffnak a felesége a téli tesztek alatt Barcelonában már, az első teszt első napján pályára gurult. Volt egy kisebb incidense is a Sauber pilótájával, Felipe Nasr-ral. A pálya mellett álló szakértők szerint Wolff elbambult, így Ő volt a hibás a balesetért. Akkor a nap végén a leglassabb idővel az utolsó helyen végzett.

Két hónapja Bernie Ecclestone felvetette egy női széria ötletét is. Susie Wolff ezt egyértelműen elutasította, de a Lotus fejlesztői versenyzője, Carmen Jorda nagyon örülne neki.

„Szerintem igaza van, jó ötlet lenne egy női széria.” – mondta Jorda a Sky Sports F1-nek. – „12 éves korom óta versenyzek, és mindig láttam, hogy a női versenyzők mennyire küzdenek, hogy az élen legyenek, de eddig senkinek sem sikerült. Szóval miért ne próbáljuk meg?”

Jorda eddig csak a Lotus garázsában tűnt fel, de reméli, hogy még idén valamelyik szabadedzésen autóba is ülhet. Ebben az esetben Romain Grosjeannak kell átadnia a helyét, mert Pastor Maldonado elárulta, hogy a szerződésébe belefoglalták, hogy minden eseményen Ő vesz részt.

A Williams még nem jelentette be, hogy a skót versenyzőnő kinek a helyét veszi majd át Barcelonában. Susie Wolff a Brit és az Osztrák Nagydíjon is autóba ülhet.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Senna a nyilvánosság előtt oktatja ki Michael Schumachert – 1992, Franciaország
Következő cikk Ron Dennis: Alonso világbajnok lesz a domináns McLaren-Hondával

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország