Forma-1 Kanadai Nagydíj

Súlyos kritika érte a Kanadai nagydíj szervezőit, szégyelli magát a miniszter

Nagyon komoly incidens történt, ilyen többé nem fordulhat elő. Az FIA vizsgálódik, a felelős miniszter pedig a szükséges fejlesztésekről beszélt.

Fernando Alonso, Aston Martin AMR24

Fernando Alonso, Aston Martin AMR24

Fotót készítette: Francois Tremblay / Motorsport Images

A szurkolók egy csoportja bejutott a pályára a Kanadai nagydíjon, miközben még tartott a levezető kör. Az FIA azonnali vizsgálatot rendelt el a súlyos biztonsági hiba miatt, a szervezők mellett a turizmusért felelős miniszternek is vállalnia kell a következményeket.

A Sky Sports F1-es szakértője és egykori versenyzője, Martin Brundle a Kanadai Nagydíj szervezését "logisztikai zűrzavarnak" nevezte, kiemelve, hogy az F1 Kanadában is "kinőtte a létesítményeket". A versenyhétvégével kapcsolatos széles körű kritikákra reagálva Caroline Proulx, turizmusért felelős miniszter elismerte, hogy "szégyelli", ahogyan az események alakultak:

"Nagyon szégyellem magam a nemzetközi és a montreali imázs sérülése miatt. Emlékeztetem önöket, hogy a kormány a Kanadai Nagydíj fő finanszírozója. Elvárom, hogy mindenki azért dolgozzon, hogy a legjobb nagydíjunk legyen. Nem tetszett, amit a hétvégén láttam” – fogalmazott.

"Miniszterként az a feladatom, hogy turistákat hozzak Kanadába, és biztosítsam, hogy az események tökéletesek legyenek, különösen a Kanadai Nagydíj esetében - idézte a minisztert az F1oversteer.

„Javítani kell a verseny rendezésén és a létesítményeken, hogy ne fordulhasson elő még egyszer ilyen helyzet” – fogalmazott a miniszter. A Montreali futam 2031-ig szerepel a versenynaptárban, ám ahhoz, hogy ezután is így legyen, átfogó fejlesztéseket kell végrehajtaniuk.

Eközben Alonso ismét a visszavonulásáról beszélt, még nem tudja, mihez kezd utána.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve és Ricciardo csörtéje tovább gyűrűzik, leegyszerűsítőnek nevezték a világbajnok kritikáját
Következő cikk Alonso mérnöke semmit nem tudott az autóról, több évtizedes emléket idézett fel a spanyol

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország