BRÉKING

Stúdiófotókon a 2017-es F1-es Renault: részletek, finomságok

Íme egy nagyobb képgaléria a nemrég bemutatott F1-es versenygépről, ami a Renault nevéhez fűződik.

Renault Sport F1 Team RS17 detail

Fotót készítette: Renault F1

Forma-1 2017

A 2017-es FIA Forma 1-es világbajnokság egy teljesen új oldaláról mutathatja meg a sportot. Az új szabályoknak köszönhetően gyorsabb, agresszívabb kinézetű autókra számíthatunk, oldalunkon pedig szokásainkhoz hűen minden fontosabb történésről beszámolunk majd nektek.

Lapunk az elsők között számolhatott be a Renault 2017-es F1-es versenygépének bemutatójáról, amit nagy érdeklődés övezett, hiszen ez még mindig csak a harmadik autó volt, amit megmutattak a mezőnyből, valamint ez volt az első gyári konstrukció.

Nico Hülkenberg és Jolyon Palmer bizakodhat, mivel az új munkaeszközük kapott néhány érdekes és látványos megoldást, valamint ez az autó már teljes egészében a Renault szakemberei nevéhez fűződök és a design is az új motor köré épült.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Renault ott lesz az élmezőnyben 2017-ben, de mindenképpen elmozdulhat a rajtrács utolsó feléről, és akár az olyan csapatokkal is harcban lehet, mint a Williams, a Toro Rosso, vagy a Force India.

És akkor érkezzen az a bizonyos frissített képgaléria, benne az új stúdiófotókkal és a különböző részletekkel. Hamarosan a technikai elemzésünket is elolvashatjátok az autóról.

Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
Renault Sport F1 Team RS17
19

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Egy fantasztikus autós film érkezik a mozikba – McLaren: A FILM
Következő cikk Palmer a 2017-es szezonra vágyott: egy versenyképesebb autóban Ő is jobb lesz!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország