Strollt arról faggatták, hogy miért nem engedte el Alonsót...

Lance Stroll úgy véli, hogy a csapatsiker a legfontosabb a Forma-1-ben, ezért sem akartak megkockáztatni egy esetleges ütközést a futam záró részében Fernando Alonsóval.

Lance Stroll, Aston Martin AMR23, Fernando Alonso, Aston Martin AMR23

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Érdekes pillanatoknak lehettek szemtanúi azok, akik követték a Spanyol Nagydíjat vasárnap, hiszen az utolsó körökben szél előzésekkel felzárkózó Fernando Alonso a csapattársa mögött találta magát, ám ahelyett, hogy kihasználta volna a tempófölényét, végül a rádión jelezte, hogy nem támadja a kanadait.

Felmerült, hogy a két fél akár utasítás formájában is helyet cserélhetne, hiszen Alonso az összetett bajnokság 2. helyéért küzd, így fontos neki minden pont, de erre végül nem került sor. Stroll szerint a pozíciójuk sem indokolta a helycserét, továbbá a biztos pontszerzés fontosabb volt.

„Csapattársként tiszteljük egymást, és szeretnénk minél több pontot szerezni a csapatnak” – jelentette ki diplomatikusan Stroll, amikor Alonsóról faggatták. „Ezekben a helyzetekben szívás, ha egyfajta baleset történik.”

„De a 6. és a 7. hely között csak két pont van, szóval azt hiszem, a végső soron inkább arról van szó, hogy az autókat egyben hozzuk haza, és jó pontokat szerezzünk a csapatnak. Az összes srác, aki szuper keményen dolgozik a gyárban, ezt megérdemli, nem érdemlik meg, hogy a kemény munka után darabokban jöjjenek vissza az autók.”

Az Aston Martin Monacóban még a győzelemért harcolt, most azonban Verstappen ismét domináns győzelemmel mutatta meg, hogy nincs komoly kihívója. Marko szerint a holland akár nagyobb fölénnyel is nyerhetett volna…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: miért kéne aggódnunk a Mercedes miatt?
Következő cikk Csout nem hatja meg Cunoda védekezése, szerinte jogos volt a büntetés

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország