Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Stroll: Továbbra is a világbajnoki cím a nagy álmom!

megosztás
hozzászólás
Stroll: Továbbra is a világbajnoki cím a nagy álmom!
Szerző:

A Racing Point versenyzője, Lance Stroll úgy érzi, most először van olyan autó alatta a Forma-1-ben, amelyben meg tudja mutatni a tehetségét. A kanadai azt is elmondta, továbbra is az a nagy álma, hogy világbajnok legyen.

Lance Stroll 2017-ben, az F3 európai szériájának megnyerését követően került be a Forma-1-be, ahol először a Williams csapatánál versenyzett.

Az édesapja, Lawrence által vezetett konzorcium aztán 2018 nyarán vette át az akkor még Force Indiának nevezett csapatot, 2019 óta pedig már itt versenyez a kanadai pilóta – az istállót azóta átnevezték Racing Pointra.

Idén pedig meglehetősen versenyképesre sikerült a Racing Point, bár sok kritika éri amiatt a silverstone-i bázisú csapatot, mivel az RP20 rendkívül hasonlít a tavalyi Mercedesre. Stroll az F1 hivatalos oldalain nyilatkozott az idei évéről:

Még több hír:

„Kiváló érzés, hogy végre olyan autóm van, amellyel versenyképes tudok lenni. Élvezetes vezetni az RP20-at. A szezon pedig egyelőre elég jól alakul. Úgy érzem, ez az első lehetőségem arra, hogy valóban megmutassam a tehetségemet.” – mondta Stroll.

A 21 éves versenyző pillanatnyilag a világbajnoki pontverseny ötödik helyét foglalja el – idén még nincs dobogós helyezése, de két negyedik helye már van. Stroll ennek kapcsán kiemelte, hogy a Forma-1-ben nagyon sok múlik azon, hogy milyen autóban ül az adott pilóta.

Strollnak pedig ez már a negyedik szezonja a formulaautózás királykategóriájában, és rendkívül komoly célja van a karrierjére: világbajnok akar lenni.

Lance Stroll, Racing Point

Lance Stroll, Racing Point

Fotó készítője: Simon Galloway / Motorsport Images

„Ebben a sportban folyamatosan tanulsz, én is mindig próbálok fejlődni. Természetesen most már sokkal tapasztaltabb vagyok a kezdetekhez képest, de azt is felismerem, hogy hosszú út áll még előttem.”

„Ugyanakkor mindig keresem, mi lehetne még jobb. Továbbra is az a nagy álmom, hogy világbajnokká váljak.” – zárta Stroll.

Sorozat készült Alonsóról…


Először láthattuk trailerben Michael Schumacher legendás Forma-1-es autóit, amelyek a Deluxe Schumacher Editionben fognak szerepelni az F1 2020-ban – így fest tehát a játékban a Jordan 191, a Benetton B194 és B195, illetve a Ferrari F1-2000!

Verstappen: kilenc verseny 11 hét alatt a „maximum” az F1 számára

Előző cikk

Verstappen: kilenc verseny 11 hét alatt a „maximum” az F1 számára

Következő cikk

Russell laza volt, szimplán intett egyet az érkező Norrisnak – videóval

Russell laza volt, szimplán intett egyet az érkező Norrisnak – videóval
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lance Stroll
Csapatok Racing Point
Szerző Gyémánt Péter