Forma-1
31 júl.
Ez az esemény véget ért
08 aug.
Ez az esemény véget ért
28 aug.
Ez az esemény véget ért
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Stroll többre vágyott ennél a Brit Nagydíj időmérőjén

megosztás
hozzászólás
Stroll többre vágyott ennél a Brit Nagydíj időmérőjén
Szerző:

Lance Stroll a hatodik helyen zárta a Brit Nagydíj időmérő edzését, másfél másodperces lemaradással a győztes, Lewis Hamilton mögött. A kanadai a kvalifikáció után a Sky Sportsnak nyilatkozva elmondta, hogy nem teljesen elégedett ezzel az eredménnyel.

„Igen, kissé csalódott vagyok. Ennél kicsit többre számítottam, mivel korábban elsők voltunk, és elég nagy hátránnyal követtek minket a többiek” – utalt a második szabadedzésen elért elsőségére.

„Ma azonban más volt a helyzet. Kicsit többet szenvedtünk az autó egyensúlyával, az első szektorban nem igazán tudtuk működésre bírni, és szerintem ez némi köridőbe került. Kielemezzük majd az adatokat, és még így is jó helyzetben vagyunk a holnapi nap szempontjából.”

Talán ennél valóban többet szeretett volna kihozni időmérőjéből Lance Stroll, főleg annak fényében, hogy a hétvége előtt még komoly kihívónak számítottak a Mercedesek mögötti csatában, és a második szabadedzés után még akár nagyobb dolgokban is reménykedhettek.

A Racing Point pilótája ennek ellenére nem adja fel, és tudja, hogy csatában lesznek a Red Bull-lal és a Ferrarival, akár még a dobogós helyért is. „Attól függ, hogy mi történik; elöl bármi megtörténhet” – válaszolta arra a kérdésre, hogy megcélozza-e a pódiumot.

„Szerintem a Red Bull gyors lesz, a Ferrarinak is sikerült bejutnia a közepes gumin a Q3-ba, ezért arra számítok, hogy velük fogunk majd versenyezni. Meglátjuk, hogy mi történik a rajtnál, aztán onnan megyünk tovább” – zárta esélylatolgatását Stroll.

Megerősítették a Ferrari tervét

Ajánlott videó:

Sainz: Maradt még a kocsiban…

Előző cikk

Sainz: Maradt még a kocsiban…

Következő cikk

Albon nem jutott be a legjobb tíz közé, egyre nagyobb bajban lehet?

Albon nem jutott be a legjobb tíz közé, egyre nagyobb bajban lehet?
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Brit Nagydíj
Versenyzők Lance Stroll
Csapatok Racing Point
Szerző Motorsport Hungary