Forma-1
03 szept.
Ez az esemény véget ért
11 szept.
Ez az esemény véget ért
25 szept.
Ez az esemény véget ért
08 okt.
Canceled
09 okt.
Ez az esemény véget ért
23 okt.
Ez az esemény véget ért
27 okt.
Hátralévő idő:
19 Óra
:
08 Perc
:
39 Másodperc
13 nov.
Canceled
Teljes eredmény:

Stroll titokban GP2-es autóval tesztelt Imolában

megosztás
hozzászólás
Stroll titokban GP2-es autóval tesztelt Imolában
Szerző:
, Szerkesztő
Társszerző: Egri Dávid, Szerkesztő

Szerdán a kanadai pilóta ismét megismerkedhetett az imolai pályával egy GP2-es autó volánja mögött ülve. Mivel az FIA nemrég megtiltotta a csapatoknak, hogy az idén a versenynaptárba kerülő új pályákon teszteljenek, ezért Stroll kénytelen volt egy korábbi, a Prema csapata által felkészített GP2-es géppel körözni.

Lance Stroll szerdán körözgetett titokban a helyszínen. A kanadai versenyző újra közelebbi barátságba kerülhetett az Enzo és Dino Ferrari nevével fémjelzett versenypályával, melyen november elsején rendezik majd meg az Emilia Romagna Nagydíjat az idei bajnokság 13. futamaként.

Stroll már 2014 óta ismerheti ezt az aszfaltcsíkot, hiszen akkor debütált a Formula 4-ben, melyet később meg is nyert a Prema csapatával, amelyet meg az édesapja, Lawrence vett át. Most pedig egy régebbi együlésessel mehetett Imolában, mivel F1-es autóval erre most nem lett volna lehetősége.

Még több F1 hír:

A csapatok még augusztus közepén szavazták meg egyöntetűen, hogy senki sem mehet el az új helyszínekre a költségek kontrollálása miatt, valamint azért, hogy egyik csapat se kerülhessen előnybe a többiekkel szemben egy esetleges teszt révén.

Mivel Mugellóban már lezajlott a versenyhétvége, így Portimao, a Nürburgring, Imola és Törökország maradt még az „új” pályák közül. A portugál helyszínen valóban most először fog versenyezni a mezőny, Imolában viszont 2006, a Nürburgringen 2013, Törökországban pedig 2011 óta nem járt a királykategória mezőnye.

Szinte már mindegyik csapat elhasználta az egy évben engedélyezett két filmes napját, és az FIA egyértelműen megtiltotta, hogy a korábban említett helyszíneken menjenek a csapatok, hiába lenne szó filmes napról. Ez azt jelenti, hogy a 2018-as autókat sem lehet használni, mint ahogyan tette azt korábban a Mercedes Silverstone-ban vagy a Ferrari Mugellóban a visszarázódás érdekében.

Az imolai bokszutca-bejárat

Az imolai bokszutca-bejárat

Az AlphaTauri ugyan filmezett Imolában, ráadásul akkor még egy 2018-as autót is elvittek az idei mellett, hogy mind Perre Gasly, mind pedig Danyiil Kvjat belerázódhasson újra az F1-be még a július elején tartott osztrák idénynyitó előtt. Akkor azonban ez a tesztkorlátozás még nem volt érvényben.

A Mercedes volt az egyetlen csapat, amely még 2017-ben tartott egy filmes napot Portimaóban George Russell-lel és Nicholas Latifivel egy régebbi W06-os versenygépet használva.

Annak érdekében, hogy ne szegjenek szabályt, Stroll egy F1-es autó helyett egy régi GP2-essel jelent meg Imolában. A kanadai körözgetését még augusztus végén Valtteri Bottas előzte meg, aki egy 421 lóerős Mercedest vezetett az idén visszatérő pályán.

Ezekből azért látszik, hogy hiába vezette be az FIA, hogy nem szabad az idei új helyszíneken tesztelni, a pilóták azért megtalálják a különböző lehetőségeket arra, hogy mégis kicsit megismerjék az adott pályát, még mielőtt sor kerülne az éles bevetésre.

Az idei évnek már annyi, de a Ferrari jövőre új motorral készül.


F1 2020: ilyen az osztott képernyős mód az új F1-es játékban

Túl van a McLaren a pénzügyi válságon?

Előző cikk

Túl van a McLaren a pénzügyi válságon?

Következő cikk

Binotto szerint „nagyon érdekes lesz” az imolai hétvége

Binotto szerint „nagyon érdekes lesz” az imolai hétvége
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lance Stroll
Szerző Franco Nugnes