Stroll: Tisztelem Alonsót, elképesztő látni a motivációját

Lance Stroll csak szuperlatívuszokban tud beszélni csapatársáról, az idén eddig négy dobogóig jutó Fernando Alonsóról. A kanadai szerint emberfeletti, amit a spanyol művel.

Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, 3rd position, arrives on the podium

Az Aston Martin eddig jó szezont fut, de lehetne sokkal jobb is a pontok tekintetében, ha Stroll kicsit erősebben teljesített volna az elmúlt futamokon. A kanadai eddig mind az öt alkalommal (plusz egy a sprinten) kikapott az időmérő edzésen Alonsótól, és a futamokon is hasonló a helyzet.

Míg a kétszeres bajnok négy dobogó mellett egy 4. helyet tud felmutatni, Stroll összesen 27 pontot szorgoskodott össze idén. A kanadai tisztában van vele, hogy nehéz dolga van, mivel saját bevallása szerint is a valaha volt egyik legjobbal kell megmérettetnie magát.

„A csapatban jelenleg nagyszerű a dinamika. Határozottan élvezem a vele (Alonsóval) való közös munkát. Rendkívül tehetséges, nagy tudású, tapasztalt és éhes arra, hogy minden nap a legtöbbet hozza ki magából.”

„Hány éve van már a csúcson, hány éve van már az F1-ben? Nem is tudom, több mint 20 éve. Úgy gondolom, hogy minden nap látni ezt az elszántságot, koncentrációt és motivációt. Ezt nagyon tisztelem.”

Az Astonnál azonban nemcsak Alonso és a technika állt össze, mivel a csapatvezető szerint a stratégiai csapatuk is sokkal erősebb, mint a rivális alakulatoké.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Montoya: Perez ezt elbaltázta, túl sokat spórolt a gumikkal
Következő cikk Alonso harcostársa szerint Russell elképesztő tehetség

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország