Stroll: semmit sem fejlődött a Williams Ausztrália óta, csak túlélünk

Lance Stroll szerint nincs mit szépíteni az összképen: az FW41 csődöt mondott, semmit sem fejlődött a gép az első nagydíj óta. A kanadai versenyző vélhetően a Force Indiánál folytatja, de továbbra sincs hivatalos fejlemény erre vonatkozóan.

Lance Stroll, Williams Racing

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Williamsnek szerény 7 pontja van eddig, amiből hatot Stroll szerzett – ez mindent elárul a csapat idei formájáról, mely esélytelenként vergődik a versenyhétvégéken. Stroll elmondta, „a szezon hátralévő részére koncentrál, és meglátjuk, mit tartogat számára a jövő”, nyilatkozta a kanadai egy esetleges átigazolással kapcsolatban. „Idővel megtudjuk”- jegyezte meg szűkszavúan.

„Nagy kihívást jelentett az idei év az autó tekintetében, nem igazán volt meg a teljesítmény”- idézte fel 2018-at. „Nem tudtunk sok pontot szerezni... Nem igazán tekintek előre, csak a jelenre próbálok koncentrálni”- felelte, amikor távlati céljairól kérdezték. „A legtöbbet akarom kihozni abból, ahol jelenleg vagyok.”

Még több F1 hír:

„Kemény látni azt, hogy például a Sauber, akikkel fej-fej mellett mentünk az év elején, nagy lépéseket tett meg a megfelelő irányba hozzánk képest. Ez az év a túlélésről szólt, de én ettől még fejlődtem versenyzőként, érettebbé váltam. Második évem, több tapasztalat, több idő az ülésben, sok-sok információra tettem szert. Ilyen a sport, versenyzőként el kell fogadnunk, hogy bizonyos évek nagyobb kihívást jelentenek, mint mások – ez része a játéknak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Késik az FIA állásfoglalása, ismét óvatosra veszi a figurát a Mercedes
Következő cikk Räikkönen: „Teljesen mindegy, hogyan nyerte meg Hamilton a bajnokságot”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország