Stroll szerint minden adott a sikeréhez a Racing Point-nál

A Racing Point kanadai versenyzője, Lance Stroll nem volt elégedett tavalyi eredményeivel, és elsősorban a csapatnál történt átalakulásra fogta a gyengébb időszakot, ám idén már nincs kifogás.

Lance Stroll, Racing Point

Lance Stroll, Racing Point

Zak Mauger / Motorsport Images

Lance Stroll tavaly azért került a Racing Point istállóhoz, mert édesapja vásárolta meg a csapatot még 2018-ban, a kanadainak pedig bérelt helye lett. Azonban a nyugodt háttér sem segítette kimagasló eredményekhez Strollt, aki messze elmaradt csapattársától 2019-ben.

Sergio Perez az időmérőkön és a versenyek is túlteljesítette Strollt, aki a tavalyi eredmények elmaradását a csapat mögötti átalakulásokra fogta, azonban 2020-ra már nem keres kifogásokat.

A kanadai autóversenyző nagyon fogadkozik, és abban bízik, hogy 2020 lesz pályafutása legsikeresebb éve. "Tavaly a riválisok jelentős fejlődést mutattak be, különösen a McLaren, míg mi nem korszerűsítettük az autót. A csapat nehéz helyzetben volt 2019-ben, és ez az év az átalakulással zajlott" - mondta Stroll.

Még több F1 hír:

"Személy szerint nekem is nehéz évem volt, nehéz volt számomra bejutni a kvalifikációk második felébe" - jelentette ki a kanadai. "Ezen próbáltunk módosítani, és a szezon második felére sikerült is. A célom idén, hogy bejussak a Q3-ba is, de természetesen a verseny a lényeg."

A kanadai azt is tudja, hogy csapattársa miért tudott jobb lenni ugyanazzal a technikával. "Ő a szezon második felében jól versenyzett, én nem. Sajnos nem volt szerencsém sem, például Olaszországban jól álltam, aztán Vettel belém szaladt. Ugyan a folytatás nem volt megfelelő, de nem adom fel a reményt" - mondta Stroll.

Lance Stroll, Racing Point, and Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Lance Stroll, Racing Point, and Daniel Ricciardo, Renault F1 Team

Fotó készítője: Andrew Hone / Motorsport Images

A kanadai szerint idén más lesz már a helyzet, de ez a téli felkészülésen is múlik. "Tavaly erre nem volt lehetőség a csapatban végbemenő változás miatt. A munkára összpontosítunk, mert a többi csapat sem áll le. Arra számítunk, hogy a középmezőnyben nagy lesz a tülekedés" - jelentette ki Stroll.

A kanadai reagált az F1-es naptár folyamatos bővülésére is. "A szezononkénti 25 futam már sok lenne. Elég a 22 verseny, de erről sem én döntök, szóval alkalmazkodom. Lehet, hogy a bővítés érdekében a versenyhétvégéket kell csökkenteni" - mondta Stroll. "Ez a csapatoknak is fontos, mert nekik az autókkal is foglalkozni kell, miközben bejárják az egész világot"

 

Remek videós felvételek a 2020-as Dakar Rali negyedik napjáról, ami ismét hozott pár változást a sorrendben. Fernando Alonso közben a TOP-10-en kívülre került, de nem panaszkodhat.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen visszahozná a Red Bull domináns korszakát az F1-ben
Következő cikk Így valósul meg az F1-ben a legmerészebb kanyar, nyitott DRS-sel

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország