Forma-1 Amerikai Nagydíj

Stroll sem úszta meg szárazon, büntetést kapott az Alonsóval történt ütközés miatt

Az Aston Martin pilótájának három rajthelyes büntetéssel kell számolnia a soron következő Mexikói Nagydíjon, miután a versenyirányítás úgy ítélte meg, túlzottan agresszív védekezésével okozott balesetet Austinban.

Lance Stroll, Aston Martin AMR22

A 2022-es Amerikai Nagydíj egyik legemlékezetesebb jeleneteként vonul be a száguldó cirkusz történelmébe Fernando Alonso és Lance Stroll ütközete, amelynek külön pikantériát ad, hogy a két pilóta jövőre csapattársak lesznek az Aston Martinnál.

Alonso a texasi verseny 22. körében a pálya hátsó egyenesében érte utol jövő évi csapattársát, ám a kanadai védekezési manővere közben az Alpine eleje rászaladt az Aston Martin hátsó kerekére, a kétszeres világbajnok pedig a levegőbe emelkedett, majd földhöz csapódott és kis híján a falban kötött ki.

Az incidens következtében Stroll megpördült és a falnak ütközött, Alonso viszont visszatért a bokszutcába, majd egy első szárny- és kerékcserét követően folytatta a versenyt, amit végül a hetedik helyen fejezett be.

Még több F1 hír:

Strollt a futam után idézték be a versenybírók meghallgatásra, ahol úgy döntöttek, hogy a balesetet a kanadai pilóta idézte elő, ezért három rajthelyes büntetéssel kell nekivágnia a soron következő, Mexikói Nagydíjnak.

„Egyértelmű volt számunkra, hogy a 18-as számú autó versenyzője későn reagált a 14-es számú autó pilótájának előzési kísérletére, amikor balra húzódott. A stewardok megállapítják, hogy a 18-as számú autó vezetője túlnyomó részt hibás volt“ - állt a versenybírók magyarázatában.

Stroll a háromhelyes rajtbüntetés mellett két büntetőpontot is begyűjtött a szuperlicencére. Fernando Alonso egyébként úgy nyilatkozott a futam után, hogy szerinte versenybaleset történt, ráadásul a spanyol is harminc másodperces időbüntetést kapott utólag a Haas óvása miatt.

Az Alpine óvást nyújtott be: az FIA még a futam után is legálisnak találta Alonso autóját!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: az ütközésünk Stroll-lal egy szerencsétlen versenybaleset volt
Következő cikk Hamilton: egy másodpercig elhittem, hogy legyőzhetem Verstappent

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország