Stroll: Kínszenvedés volt a Williamsnél

Lawrence Stroll elárulta, hogy fia debütálása a Williamsnél korántsem volt egy leányálom, hiszen az addig győztes autókban pallérozódó fiatal kanadai hirtelen a mezőny végén találta magát.

Stroll: Kínszenvedés volt a Williamsnél

Habár Lawrence Stroll nem lehet elégedett az Aston Martin idei szereplésével, hiszen a csapat csupán a 7. helyen áll a bajnoki összetettben, a kanadai üzletember megtapasztalta már, hogy milyen a mezőny végén szerepelni.

Lance Stroll 2017-ben debütált a Forma-1-ben, és pont annál a Williamsnél mutatkozott be a sorozatban, amely alakulat a korábbi sikeresebb éveket követően lejtmenetbe került, és visszacsúszott a a rajtrács végére.

„A két év a Williamsnél felért egy kínszenvedéssel” – jelentette ki Lawrence Stroll fia F1-es debütálásával kapcsolatban a Beyond the Grid podcastjában. „Miután hozzászoksz a győzelmekhez a korábbi kategóriáknak, aztán már csak a 18. helyen végzel, szóval ezt kemény megemészteni.”

Még több F1 hír:

„Nagyon fontos volt, hogy lehetőséget adjunk Lance-nek egy versenyképesebb autót vezetni, és ezt sikeresen elértük a Racing Pointtal 2019-től. Az Olasz Nagydíj után a 4. helyen állt a bajnokságban, aztán jött a kisiklás Mugellóban, majd néhány ütközés más pilótákkal. Egyszerűen nem volt már esélye.”

Lance Stroll jelenleg a 13. helyen áll a bajnoki összetettben, a neve mellett pedig eddig 26 pont gyűlt össze. Csapattársa, Sebastian Vettel 35 ponttal egy pozícióval előtte áll, így nagy a verseny az Aston Martin-pilóták között.

Elindult az F1 virtuális bajnoksága, Bereznay kezdése nehézkes volt

megosztás
hozzászólás
Ralf Schumacher: Én Mick helyében megrángattam volna Günther Steinert
Előző cikk

Ralf Schumacher: Én Mick helyében megrángattam volna Günther Steinert

Következő cikk

Vettel: az F1-nek döntenie kell, hogy a pénz az erkölcsösség felett áll-e

Vettel: az F1-nek döntenie kell, hogy a pénz az erkölcsösség felett áll-e
Hozzászólások betöltése