Stroll felpörgette Hamilton pulzusát a rajtnál

A Williams kanadai újonca a 7. helyen fejezte be az Olasz Nagydíjat vasárnap, ami összességében egy jó eredmény tőle.

Lance Stroll ezen a hétvégén Monzában ismét bizonyította azt, hogy igenis helye van a rajtrácson és képes a folyamatos fejlődésre, független az első pár futamtól, ami nagyon gyengére sikeredett számára.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

Stroll a második helyről indulhatott, közvetlen Hamilton mögött.

„A tegnapi nap fantasztikusan alakult, de legbelül én is tudtam, hogy normál körülmények között szinte lehetetlen lesz megtartani a második helyünket. Az mindenesetre nagyon jó érzés volt, hogy a második helyről vághattam neki az Olasz Nagydíjnak itt Monzában, mely egy fantasztikus helyszín.”

„A rajtnak határozottan vágtam neki, és nyilván Lewis kissé ideges volt mellettem. Megpróbáltam megelőzni őt, de nem sikerült. Úgy gondolom, hogy a rajtom nem volt rossz, de jobb is lehetett volna, akárcsak a versenyem. Szombaton minden tökéletes volt, ma azonban nem. Jobban is alakulhattak volna a dolgaim.”

„A rajt után voltak nehézségeim, és miután Lewis kivédekezett, Estebannak kénytelen voltam átadni a helyemet. Nem akartam belemenni egy olyan dologba, amit megbántam volna.”

„Ez a 7. hely nem rossz, de persze, ha megnézzük azt, hogy honnan indultam, akkor csalódás, főleg, hogy Esteban előttem végzett. A Ferrari, a Red Bull és a Mercedes azonban egyértelműen gyorsabb, mint mi. Szóval összességében jó pontokat szereztünk ma, és a tempóm is elég erős volt.”

„Amit a leginkább sajnálok, az a bokszkiállásom, ahol sok időt vesztettem. Megvolt a lehetőségünk a kiugrásra, de ott azzal az erővel ez el is ment. Sokat tanultam ezen a versenyen is. Hétről hétre egyre több és több tapasztalattal rendelkezem, ami nagyon sokat segít. Jobb vagyok, mint Belgiumban voltam, és Szingapúrban jobb leszek, mint Monzában voltam.”

„Várom a folytatást és készen állok a következő lehetőségre, melyből reményeim szerint lesz még pár idén.”

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Olasz Nagydíj
Alesemény Vasárnap
Pálya Monza
Versenyzők Lance Stroll
Csapatok Williams
Cikk típusa BRÉKING