Stroll csak a 9. lett, de felzárkózása így is "nagy teljesítmény" csapatfőnöke szerint
Az Aston Martin Forma-1-es csapatát irányító Mike Krack szerint nem szabad alábecsülni, hogy a Kanadai Nagydíjon Lance Stroll a 16. helyről jött fel a pontszerzők közé.
Míg Fernando Alonso a 2. helyen kezdte és fejezte be a versenyt, Stroll a 13. helyet érte el az időmérőn és három hellyel hátrébb sorolták Esteban Ocon feltartása miatt. Innen hozta vissza az Aston Martint a pontszerzők közé. Krack elárulta, szombaton Stroll „szenvedett a tapadással és ha valaki ennyire szenved és emiatt nem magabiztos, nagyon nehéz dolga van.”
A csapatfőnök szerint azonban Stroll „igen jó vezetéssel” mentett meg két pontot vasárnap: „Kivettük a forgalomból és amikor szabadon autózhatott, a keményeken hozta az élboly tempóját. A DRS-vonatokba viszont nagyon be lehet ragadni.”
„Az, hogy a 16. helyről lett 9., komoly érdem. Persze, nézhetnénk onnan, hogy a csapattársa 2. lett és innen nem tűnik olyan jónak, de ahonnan indult, szerintem nagyon jónak számít. Ő is a jó dolgokra fog koncentrálni innen és mivel a nagy sebességű pályákon nagyon jó és pont két ilyen következik, biztos vagyok benne, hogy mindkettőn pontokat fog szerezni.”
Krack szerint Stroll eredménye különösen annak fényében lenyűgöző, hogy a biztonsági autó nem sokkal első kerékcseréje után jött be a pályára, ezzel pedig időt veszített: „Szerintem elégedett volt a végén, főleg, hogy nem volt szerencséje a biztonsági autóval, ami egy körrel azután jött be, hogy kereket cserélt, veszített is ezzel pár helyet.”
„Mindent összevetve, nincs értelme a helyzete miatt panaszkodni. Ilyen a versenyzés, minden helyzetből a legtöbbet kell kihozni. Jól teljesített és nagyon örülök, hogy ilyen hazai versenye volt, a tegnapi után nagyon jól korrigált.”
Stroll a verseny utolsó kanyarjába még a 11. helyen fordult be, de a kigyorsításnál még megelőzte Valtteri Bottast, mindössze három századmásodperccel. Az Aston Martin versenyzője még egy pozíciót előrelépett köszönhetően Lando Norris büntetésének.
„A célegyenesben mindent beleadtunk, annyit mondhatok. Jó volt, mert egyrészt, Fernando akkor már célba ért, aztán hirtelen az utolsó kanyarban látjuk, hogy jön ez a sprint, kicsit olyan volt, mint Sebastian csatája tavaly Fernandóval. Minden tisztelet a hajtásláncért, aminek hála a régebbi gumikon is győztesként tudtunk ebből kikeveredni.”
A csapatfőnök azt is elárulta, miért kérték Fernando Alonsótól a verseny vége felé, hogy kímélje az autót.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.