Motorsport.com hírek

Stroll az esőben repülne be a Q3-ba a Williamsszel

Lance Stroll is nagyon várja már az esőt, mivel ezen körülmények között sokkal versenyképesebb lehet az FW41-gyel.

Lance Stroll, Williams Racing

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Lance Stroll, Williams FW41
Lance Stroll, Williams FW41
Lance Stroll, Williams FW41
Lance Stroll, Williams FW41
Lance Stroll, Williams FW41 Mercedes
Lance Stroll, Williams FW41 Mercedes
Lance Stroll, Williams FW41 Mercedes

A Williams eddig úgy tűnik, hogy csak a mezőny végével számolhat, közvetlen a Sauber előtt. És ez nem túl jó hír, főleg azok után, hogy 2016-ban és 2017-ben is a negyedik helyért voltak harcban a konstruktőri versenyben.

Pénteken az első két szabadedzésen Stroll sem tűnt túl gyorsnak, és a kanadai is inkább az esőben bízik.

„Úgy vélem, ez egy pozitív nap volt. A csapattal sokat dolgoztunk az autóval, és a gumikkal, miközben igyekeztük a csomagot a lehető legjobban felkészíteni a hétvégére. Az irány jó, de nyilván még nem tartunk ott, ahol lennünk kellene. Ugyanakkor az is tény, hogy a piros zászló megakadályozott abban, hogy jobb eredményt érjek el, így a kép nem teljes. Néhány tizedmásodperccel biztosan előrébb lettem volna.”

„Szerintem nem vagyunk rossz helyzetben, de azt nem tudom, hogy a többiek hol állnak hozzánk képest. A különbségek nem tűnnek nagynak, így minden tizedmásodperc sokat érhet. De nem ismerjük az ellenfeleink programját, így azt sem, hogy mennyi üzemanyaggal a hátuk mögött teszteltek, vagy épp milyen motorbeállításokkal mentek. Még mindig sok a kérdőjel ezt illetően.”

„Élveztem a mai munkát, mert minden egyes körben fejlődöm, és tanulok valami újat. Úgy érzem, hogy képesek voltunk megtenni pár lépést előre, és sok a potenciál az autónkban. Meglátjuk, hogy ez az előrelépés mire lesz elég, de nagyon szorosnak tűnik a középmezőny.”

„A napom nem túl pozitívan ért véget, mert félre kellett állnom. Valószínűleg túlmelegedett a motor, és biztonsági módba váltott át a rendszer. Kielemezzük az adatokat, és tudni fogjuk.”

„Holnap jó lenne ott lenni a Q3-ban, és esőt is mondanak. Erre most 90%-ot jósolnak, ami már elegendő ahhoz, hogy ennek megfelelően készüljek. Én csak remélni tudom, hogy így lesz, mert szeretek esőben vezetni, és sokkal több lehetőség adódhat előttünk, mint szárazon.”

Szergej Szirotkin

„Nagyon különleges érzés volt autóba ülni itt Ausztráliában, mint F1-es versenyző. Úgy érzem, hogy lehet esélyünk a Q3-ra, mert a középmezőnyben nagyon közel vannak egymáshoz a csapatok. Nem lesz könnyű, és nekem is tökéletes munkát kell végeznem, hogy ott legyek. Hiszek abban, hogy mindez sikerülhet, akárcsak a pontszerzés. Alapvető célom ez a Williamsszel. Az eső lehetőséget jelenthet, amivel akár meglepetést is okozhatunk. Ezeket mind ki kell használni.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Räikkönen: "A Ferrari nem kezdett rosszul"
Következő cikk Alonso: „Persze, hogy gyors a Haas, a tavalyi Ferrari másolata…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország