Forma-1 Abu-Dzabi szezon utáni teszt

Stroll: Alonso kiválóan használja ki a lehetőségeit

Lance Stroll sajnálja, hogy az idény elején nem tudta kihasználni az autóban rejlő potenciált, míg Fernando Alonsóról azt gondolja, hogy kiválóan él a lehetőségeivel.

Lance Stroll, Aston Martin F1 Team, and Fernando Alonso, Aston Martin F1 Team, during the drivers' parade

Az idei év részben Fernando Alonso tündökléséről szólt a Forma-1-ben, a garázs másik oldalán azonban nem volt felhőtlen a boldogság, hiszen Lance Stroll ebben a szezonban kifejezetten küszködött. A kanadai szerint igazi hullámvasút volt az idénye.

„Igen, nagyon erős volt a szezonkezdet, aztán nagyon nehéz szezon közepén, majd erős a szezon végén” – elemezte az évét a kanadai pilóta. „Néhány dolgot mindenképpen ki kell javítanom a jövő évre. Ez egy érzelmekkel teli szezon volt.”

Lance Strollt természetesen Fernando Alonsóról is kifaggatták, a kanadai pedig kijelentette, hogy a kétszeres spanyol bajnok abban nagyon erős, hogy a lehetőségeket kiválóan megragadja. A kanadai azt azonban sajnálja, hogy lépéshátrányba kerültek a riválisaikhoz képest.

„Hihetetlen szezonja volt, az biztos. Sok dobogós helyezést szerzett, és az egész év során szuper erős volt. Igazán jól használta ki, amikor az autó a legjobb formáját hozta. Csapatként a szezon második felében egy kicsit lemaradtunk sajnos.”

Hamilton eközben némileg csalódottan elárulta, hogy melyik évben jelenthet meg az a Brad Pitt-féle Forma-1-es film, amelyben ő az egyik társproducer.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Senna korábbi csapattársa: „Verstappen minden idők legjobb versenyzője!”
Következő cikk Hivatalos: az FIA ejtette a Wolff-házaspár elleni vizsgálatát

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország