Stroll: A miénk a második, vagy talán a harmadik leggyorsabb kocsi

megosztás
hozzászólás
Stroll: A miénk a második, vagy talán a harmadik leggyorsabb kocsi
Szerző:
2020. júl. 12. 15:46

Lance Stroll, a Racing Point pilótája elmondta, hogy voltak frusztrálóbb pillanatok is a szempontjából a versenyen, viszont azt is hozzátette, ígéretes, hogy övék a második vagy a harmadik leggyorsabb kocsi.

A Racing Point pilótája, Lance Stroll a szombati időmérőn a 13. leggyorsabb volt, Charles Leclerc büntetése miatt viszont a 12. helyről rajtolhatott. A kanadai versenyző a versenyen már előrébb tudott végezni: hetedik lett.

A fiatal versenyző futamának utolsó körei pedig akciódúsan teltek, mivel a hatodik helyért versenyezve bevetődött Ricciardo mellé, viszont Norris meg tudta előzni őt. Nem sokkal később Perez a szárnysérülése miatt sokat lassult, de Stroll végül nem tudta megelőzni a mexikóit: 66 ezredmásodperccel maradt el a csapattársától.

Stroll a verseny után azt mondta, hogy valószínűleg a Racing Point a mezőny második vagy harmadik leggyorsabb kocsija.

Még több F1 hír:

„A lehető legrosszabb pillanatban érkeztem meg Sergio mögé, eléggé beragadtam mögé a 10-es kanyar közepén, és amikor sikerült a gázra állnom, akkor talán egy első szárnnyal maradtam le tőle. Nagyon szoros volt az utolsó kör, és biztosan nagyon izgalmas volt a nézők számára.”

„Az első etapom jól sikerült, hamar sikerült megelőznöm Gaslyt, utána pedig nyomtuk, hogy elkapjuk a két Renault-t. Pár körrel hamarabb álltam ki, mint Ricciardo és Sergio. Ezen a ponton azért harcoltam, hogy túljussak a forgalmon, és hogy legyen egy kis szabad tér előttem.”

„Sajnos a második etapomnál elkövettem egy kis hibát, és Sergiónak sikerült közel kerülnie a 3-as kanyarnál és megelőznie a 4-es kanyarnál. Miután ez megtörtént, sikerült elkapnom Ricciardót, de a teljes második etapomat azzal töltöttem, hogy próbáljak jól kigyorsítani mögötte, de nagyon erős volt az 1-es kanyar körül.”

„Éppen ezért komoly kihívás volt megelőzni őt. Végül az utolsó körben sikerült meglátnom a lehetőséget, ami nagyon kicsit lehetőség volt, de megpróbálkoztam a manőverrel. Végül nagyon hektikus lett az utolsó kör, viszont nagyon izgalmas is volt mindenki számára.”

„Tényleg úgy gondolom, hogy a miénk volt a második leggyorsabb autó, vagy talán a harmadik leggyorsabb. De egyértelműen gyorsabban voltunk a Renault-nál, a McLarennél és számos riválisunknál. Tehát ez nagyon pozitív volt.”

„Azonban nem volt tökéletes a verseny a mi szempontunkból. Mondom ezt úgy, hogy Sergio valószínűleg aláírta volna a verseny előtt, hogy a 17. helyről indulva a hatodik helyen végez majd, ami egy nagyon jó eredmény. Számomra a versenynek voltak frusztrálóbb pillanatai is, például beragadtam Ricciardo mögé, de összességében nagyon jó tempónk volt az egész versenyen, ami nagyon ígéretes a jövőre nézve.” – mondta Stroll.

Lance Stroll, Racing Point RP20, makes a pit stop

Lance Stroll, Racing Point RP20, makes a pit stop

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Norris harmadik a világbajnokságban, bár nem volt benne biztos, hogy megússza a párbajt Strollal

Előző cikk

Norris harmadik a világbajnokságban, bár nem volt benne biztos, hogy megússza a párbajt Strollal

Következő cikk

Verstappent kissé sokkolta a hátrány a Stájer Nagydíjon

Verstappent kissé sokkolta a hátrány a Stájer Nagydíjon
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lance Stroll Vásárlás , Sergio Perez Vásárlás
Csapatok Racing Point
Szerző Gyémánt Péter