Forma-1 Bahreini Nagydíj

Stroll: 12 napja még járni se tudtam és a kezeim se mozogtak, erre most…

Lance Stroll a nyolcadik helyen ért célba a Bahreini Nagydíj időmérő edzésén, két héttel azt követően, hogy kerékpáros balesetet szenvedett és meg kellett őt műteni. A kanadai úgy nyilatkozott, hogy akkor még nem is látszott a fény az alagút végén, ezért most nagyon boldog.

Lance Stroll, Aston Martin AMR23

Miközben már a tesztek óta mindenki Fernando Alonsóról és az ő nagyszerű teljesítményéről beszél, azért talán érdemes kalapot emelni márkatársa előtt is, aki a három tesztnapot kihagyva csak most pénteken ült be először éles körülmények között az AMR23-ba, és a végén a nyolcadik tudott lenni a kvalifikáción.

Mindezt úgy, hogy pénteken még a rádióban arra panaszkodott, hogy nem tudja megfelelően használni a kezét a lassú kanyarokban, és még az autóból való kiszálláshoz is inkább segítséget kért, hogy ne terhelje túl a műtött csuklóját, amelyben nem mellesleg csavarok vannak.

Ennek fényében nem meglepő, hogy Stroll elmondása szerint előre aláírta volna ezt az eredményt, hiszen a baleset után nem sok esélyt látott arra, hogy egyáltalán ott lehet a szezonnyitón. Fájdalmai persze még vannak, de az Aston jó tempója némileg enyhíti mindezt.

„Ha valaki csak egy százalék esélyt kínált volna arra, hogy itt lehetek, akkor elfogadtam volna! 12 napja volt a műtétem, és két hete történt a baleset. Nem tudtam mozgatni a kezeimet, nem tudtam járni, a jobb lábamon a nagy lábujjamat is eltörtem, a fény tehát nagyon messze volt az alagút végén. Szóval nagyon örülök annak, hogy itt lehetek.”

Persze azért a 100 százalékos önmagától még messze van, de elmondása szerint már kezdi felvenni a ritmust és a testében is jobban bízik. „Egyre több időt töltök az autóban, kezdem érezni a ritmust, a különböző beállításokat. A végén már egészen jó volt minden.”

A verseny persze egy másik kávéház lesz, hiszen ott másfél órán keresztül kell majd terhelnie a sérült csuklóját, de szerinte nem lesz gond, mivel napról napra jobban érzi magát. A futamot tekintve Stroll pedig bízik az Aston erős versenytempójában, így szeretne jó eredményt elérni.

Alonso, aki az ötödik helyen zárta az időmérőt, pedig a dobogós helyezést vette célba, és figyelembe véve a pénteki hosszú etapok, ez nem is tűnik annyira elrugaszkodott álomnak.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: A dobogóért harcolhatunk, de Alonso a sötét ló
Következő cikk Íme, a 2023-as F1-es Bahreini Nagydíj rajtrácsa!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország