BRÉKING

Stop-and-Go: Vettel volt a Mexikói Nagydíj legnagyobb csalódása! Raikkönent megátkozták?

A Mexikói Nagydíj több szempontból is felejthetetlen lesz, miközben Sebastian Vettel messze alulmúlta önmagát, amire senki sem számított. Még ő sem...

A következő megállónk Amerika után Mexikó volt, mely egy egészen páratlan versenyhétvégét hozott a Forma-1-ben. Volt mit nézni a lelátókon, melyek tömve voltak. És akkor finoman fogalmaztunk...

Hujber Dávid, GP-live.hu

Két egészen szenzációs futam után következett a Mexikói Nagydíj, mely 1992 óta nem adott otthont F1-es versenyhétvégének. A helyszín a legendás Autódromo Hnos. Rodríguez névre keresztelt aszfaltcsík maradt, azzal a különbséggel, hogy azt teljesen átépítették és részben új vonalvezetést kapott. Szerencsére a nagy vihar az F1 mezőnyének megérkezése előtt elvonult, így minden adott volt ahhoz, hogy egy jó mexikói hétvégét láthassunk. Ezt azt hiszem minden szempontból megkaptuk, főleg a rajongóktól és a szervezőktől, akik olyasvalamivel álltak elő, mint még talán soha senki. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ez lehetett minden idők legnagyobb hangulatú versenyhétvégéje. A mexikói rajongók nagyon kitettek magukért, és a stadionrész... Ámulatba ejtő volt látni és hallani azt, ami ott volt. Nagyon sajnáltam, hogy nem vagyok ott, mert ez egy életre szóló élmény volt, még így a televízió előtt ülvén is. A pilóták sem akartak hinni a szemeiknek, akik sokkal inkább érezték magukat egy futball világbajnoki döntőn, mint egy nagydíjon. Minden elismerésem Mexikóé, és remélem, ez az intenzitás a következő évekre is megmarad, amivel egyértelműen a leglátogatottabb hétvége lehet a Forma-1-ben. A futam nem hozta az orosz, vagy az amerikai szintet, de a látvány és a hangulat miatt magas pontszámot adok rá!

A futam: 10/8

Futam legjobbja: Rosberg 5/4:

- Ez is megmutatja, hogy milyen hullámzó tud lenni Rosberg teljesítménye. Az előző versenyen még a legrosszabbnak választottam, most pedig a legjobbnak, bár a végén itt is volt egy kis megingása, de összességében tényleg jól ment. Kicsivel agresszívebbnek és összeszedettebbnek éreztem őt, ami nem csoda, mert Austin után nagyon felment benne a pumpa. Dühből, erőből és tűzzel teli szemekkel hajtott. A sors úgy hozta, hogy a végén a biztonsági autós fázis miatt ráesett Hamilton, de szépen maga mögött tartotta a háromszoros bajnokot és esélyt sem adott neki.

Futam legrosszabbja:

- Sebastian Vettel: Nem gondoltam, hogy idén pont a négyszeres világbajnokot fogom megnevezni, mint az adott futam legrosszabbja, de sajnos így volt. Vasárnap messze alulteljesített, amit ő is elismert. Sokszor úgy ment, mint valami újonc. Egyszerűen kapkodott, ami tőle nem igazán megszokott. Valami most nagyon nem volt rendben a fejében, és szerintem ezelőtt még nem volt ennyire rossz versenye, pláne ekkora tapasztalattal. Ettől független nem kérdés számomra, hogy ő lesz az egyik favoritom az "Év versenyzője" címre.

Legemlékezetesebb pillanat:

- Kimi Vs. Bottas újratöltve: Sokat nem vártak a srácok arra, hogy ismét egymásra találjanak... A sors úgy hozta, hogy a finnek Szocsi után Mexikóban is összeütköztek. Az orosz versenyen a Williams versenyzője húzta a legrövidebbet, addig az elmúlt hétvégén a finn világbajnok. Nem tudom, mi van mostanában Räikönennel, de egyre többet hibázik és láthatóan nem találja a helyét a pályán. Ezt a balesetet is inkább az ő számlájára lehet írni, ami ismét sok pontjába került a Ferrarinak. A szerencséje az, hogy Vettel is gyenge volt vasárnap és kiesett, így nem tudott még jobban elhúzni tőle a ponttáblázaton. Marad a "csak" kétszer akkor különbség.

Legkínosabb pillanat:

- Alonso és a McLaren-Honda: Szerencsétlen spanyol lassan már idegösszeomlást sem tud kapni, annyira megszokta ezt a rendkívül megbízhatatlan technikát maga alatt. Alighogy "zöldre" váltottak a lámpák, jött az információ a világbajnoktól, miszerint elment az erő az autóban. A másik ilyen jelenet szintén hozzájuk köthető, amikor is Massa a Williamsszel úgy ment el Button mellett az egyenesben, mintha a brit behúzva felejtette volna a kéziféket. A Honda motor...

Legszebb előzés:

- Passz.

Legnagyobb meglepetés:

- Rosberg megtartotta az első helyét: Ha fogadnom kellett volna, akkor arra teszek, hogy Hamilton fordul el elsőként az első kanyarban... Nem így lett. A másik opció a Ferrari (le)szereplése volt számomra, élen Vettel teljesítményével, ami inkább volt meglepőbb, mint Räikkönen szenvedése.

Legnagyobb csalódás:

- Vettel: Ezt fentebb már kifejtette, és a véleményem továbbra sem változott. Ez most egy ilyen verseny volt neki... Nem hiszem, hogy mostanában lesz ilyen.

Tanulság:

- Rosberg is tud futamot nyerni, bármilyen hihetetlen.

Zene, ami eszembe jut a futamról: Cypress Hill - Lowrider

Kedvenc kép a futamról: Megvan valakinek a száma?

F1 - MEXICO GRAND PRIX 2015

Sok hűhó (majdnem) semmiért?! – Dénes Gergely, GP-Live

Sejtettem, hogy túl magasra tettük a lécet: jó kis futamokon vagyunk túl, ráadásul Mexikó képében egy talajhullámokkal tűzdelt pálya ugrik be hőséggel, a Peraltadával. Nos, ha Hermann Tilke és csapata újít fel egy pályát, akkor biztosra vehetjük, hogy a helyszín „ki lesz herélve”, amihez nagy lökést ad az FIA és a biztonság mindenek felett jelszava. Itt még a szervezők is rátettek egy lapáttal, akik azt akarták, hogy új az Mansell-kanyarban olyan közel legyenek az autók a nézőkhöz, amennyire csak lehet, szó sem lehet a legendás ívekről. Ja, meg nem volt elég bukótér anno. Senna meg is tapasztalta azt.

Maga a futam közepesen langyosra sikeredett, remélem, legalább a nézőknek „osztott” sör nem volt az. Nem volt eső, nem füstölt el a technika, tehát minden elmaradt, amit prognosztizáltak. Rosberg simán nyert, volt egy meglepő taktikai-biztonsági lépés a Mercedes részéről azzal, hogy kihívták a versenyzőket második cserére. Vettelnek megvolt a kötelező rossz napja, Bottas és Raikkonen ismét egymásra talált. A nézőszám rendkívül magas volt, az izgalomfaktor kevésbé. Jövőre csak jobb lehet.

A futam: 10/5

A futam legjobbja: Nico Rosberg, 5/5

-Mintha egy kicsit mindenki belefáradt volna már ebbe a szezonba, nem volt kirívó teljesítmény. Hibázgatások sokaktól, de Rosberg szépen megtartotta az első helyet a rajt után – már ez csodálatra méltó, figyelembe véve az eddigieket -, és simán nyert. Kellett neki ez a „lelki szépségtapasz”, kérdés, mennyire volt mindez direkt a Mercedes és Hamilton részéről, hogy Rosberg minél többet hozzon Vettelen, egyúttal felépítsék a német romokban heverő hitét és önbizalmát. Persze, egy versenyző mindig nyerni akar, így Hamilton is tegnap, de „mókás” napként jellemezte a vasárnapot, jelezve, hogy könnyed autókázás zajlott.

A futam legrosszabbja: Sebastian Vettel 5/2

-Azért nem kapott egyest, mert korrekt módon nem kereste a kifogásokat, utolsó, mindent eldöntő kicsúszásánál sem kente a fékekre, pedig tehette volna, helyette beismerte, hogy ő szúrta el. Korrekt hozzáállás, minek kerteljen. Ettől függetlenül tényleg nagyon gyatrán teljesített, tőle szokatlan hibákat láttunk, de mindenkinek lehet egy rossz napja. Neki ez volt az 2015-ben.

Legemlékezetesebb pillanat:

-Nem nagyon van, leszámítva a dobogóceremóniát. Remek ötlet volt a stadionba vinni az eseményt, bár Jo Ramirez elmondta, sokan csalódtak, akik a célegyenesre váltottak jegyet, mert eredetileg oda tervezték az ünnepséget, és abban a hitben éltek, hogy láthatják, amint 23 év után újra győztest avatnak Mexikóban.

Legkínosabb pillanat:

-Bottas és Raikkonen újra „együtt”. Raikkonennek már olyan mindegy, ez a szezonja is kuka, amúgy is kifelé áll már a szekérrúd, de Bottas karrierjén mély nyomokat hagynak az ilyen esetek – még akkor is, ha nem feltétlenül ő volt a hunyó. Szedd össze magad Valtteri, mert sokan szürkültek már bele a középmezőnybe!

Legszebb előzés:

-Passz. Semmi sem ugrik be. Pedig biztos volt valami, de túlságosan untam az eseményeket ahhoz, hogy bármi szemet szúrjon.

Legnagyobb meglepetés:

-Rosberg megtartotta az első helyet a rajt és az első kanyarok után. Lewis, miért nem pirítottál oda jobban?! Zsebben a cím és a csapatvébé, jöjjön már az önfeledt móka!

Legnagyobb csalódás:

-Az új mexikói pálya. Értem, hogy haladni kell a korral, kell a nagy bukótér, meg szép és jó a nagy stadionrész, de ettől nem lesz izgalmasabb a helyszín. Még valami: örültem volna, ha Pérez tud esetleg villantani valamit hazai közönség előtt, de nem sikerült.

Tanulság:

-Sok a 19/20 futam a bajnokságban. Ilyenkor már mindenkinek ki van a mindene az utazással, a cél a nyugis célba érés, majd hazamenni, minimalizálni a károkat. Ráadásul Austin és Mexikó között csak egy hét volt. Lehet szépíteni, hogy mennyien voltak kint Mexikóban – én is örülök, hogy újra a naptárban van -, meg mennyire varázslatos volt a hangulat, de belefáradunk, pláne, ha már van bajnok.

Zene, ami eszembe jut a Mexikói Nagydíjról: Cypress Hill – Tequila Sunrise

Kedvenc képem a futamról: Sör kilátással, vagy kilátás sörrel?

Dppi_00115018_897

Zajos Klára, GP-live.hu

A Mexikói Nagydíj nem lett volna rossz, ha… Mivel a Forma-1-ben a „ha” nem létezik, így erről nincs is mit mondani. Valahogy én már csütörtökön éreztem, hogy ez a hétvége nem lesz olyan szenzációs, mint az amerikai vagy az orosz, de azért még reménykedtem. Sajnos igazam lett. Bár azt sem felejthetjük el, hogy minden nagydíj nem lehet olyan fordulatos, mint a Magyar Nagydíj, mert akkor el lennénk kényeztetve.

Persze itt is volt miről beszélni – hiszen a Mercedesek csatája most is felvetett néhány kérdést, de a Ferrari is kivételesen borzalmas és felejthető hétvégét zárt. Vagy ott volt a Räikkönen-Bottas duó 2.0 – mert a finnek mindig jó showt csinálnak! Legalább most már 1-1 az állás közöttük: múltkor Bottas esett ki, most Räikkönen.

Ami pedig a hangulatot és a szurkolókat illeti, a Mexikói Nagydíj tényleg benne van a TOP3-ban! Még a képernyőn keresztül is átjött a mexikói feeling, a sok szombréróval! A 23 év után visszatérő Mexikói Nagydíj tulajdonképpen nem is volt rossz, szerintem inkább csak átlagosra sikeredett. És kicsit elvitte a hétvégét Hamilton harmadik címe is… de hát ez teljesen érthető, hiszen ma 9. napja mondhatja magát háromszoros bajnoknak.

A futam: 10/5

Futam legjobbja: Bottas 5/4:

- Tudom, hogy Rosberget kellene választanom, de úgy érzem, hogy a némettől már „elvárható” volt végre egy hibátlan hétvége. Olyan sokat bakizott mostanában (igen, tudom, hogy a technika is betett neki néha), hogy épp itt volt az ideje, hogy javítson a statisztikáján.

Szóval Bottas: a finn ismét dobogóra állt, tekintve, hogy Vettel és Räikkönen is „rendkívül” ügyesen lenullázta magát. Bottas pedig élt a lehetőséggel, és kihasználva a Scuderia versenyzőinek hibáit hozta a harmadik helyet – ezzel pedig megelőzte Räikkönent három ponttal az összetettben is, és feljött a negyedik helyre. Szép munka, ha azt nézzük, hogy a Williams a lassú pályákon, illetve esőben is szinte teljesen esélytelen…

Futam legrosszabbja: Sebastian Vettel 5/1:

- Sajnálom, hogy ez az „Arany Málna díj” a Ferrari négyszeres bajnokának jár, de ezt most még Ő maga is elismerte, hogy durván alulteljesített. Vettel nem szokott ennyit hibázni - sőt hibázni sem szokott – most meg esett-kelt a pályán. Persze nem minden saját hibájából történt, de Mexikóban vasárnap bal lábbal kelt fel. Pedig szombatig még minden rendben volt…

Legemlékezetesebb pillanat:

- Ahogy a mexikói tömeg élteti Perezt: Innen látszik, hogy mennyit jelent a hazai közönség. Elképesztő volt a szurkolók szenvedélye, és az ahogy támogatták a hazai hőst. Mert Perez "Hősnek" (nagy "H"-val) számít hazájában! Nem véletlenül mondta a futam után, hogy erről a hétvégéről még a gyerekeinek is mesél majd.

Legkínosabb pillanat:

- Räikkönen és Bottas 2.0 – nem gondoltam, hogy a finnek csatája folytatódik majd… Hiába mondták el mindketten, hogy már túl vannak az orosz incidensen, tegnap ez nem így látszott. Most is mentegetőznek, hogy nincs miről beszélni, pedig szerintem nagyon is lenne. Finnesen oldják meg a problémáikat az egyszer már biztos. Ha így folytatják, akkor lassan már a 2011-es Hamilton-Massa párosra emlékeztetnek majd minket (ők akkor ötször ütköztek, szóval a finnek a csatát jövőre is folytathatják!)

Legszebb előzés:

- Nekem most egy emlékezetes manőver sem maradt meg…

Legnagyobb meglepetés:

- A Ferrari szenvedése: Nem hittem volna, hogy az olaszok nulla ponttal távoznak Mexikóból. Azt sejteni lehetett, hogy egy meglepetésszerű Vettel győzelem nincs benne a pakliban, de azért a dobogó, és különösen a pontszerzés nagyon is benne volt! Azonban Vettel és Räikkönen is bal lábbal kelt fel november első napján…

Legnagyobb csalódás:

- Räikkönen hibája: 2007 bajnokának autójában a hétvége során kétszer is motort cseréltek, de rajta most még ez sem segített. Az pedig ahogy összeakadt Bottassal több mint kínos. Szocsihoz hasonlóan most sem fértek el egymás mellett a honfitársával, csak most a Jégember húzta a rövidebbet. Legközelebb körültekintőbb is lehetne, ha meglátja a Williamst a visszapillantó tükrében, vagy ha egy kamikaze mozdulattal be akar férni Bottas mellé. Persze Kimi, még mindig Kimi, csak talán idén kicsit már elfáradt...

Tanulság:

- 23 év ide vagy oda, a Mexikói Nagydíj története ott folytatódott, ahol 1992-ben abbahagyták! Varázslatos! 23 év alatt Mexikó nem feledkezett meg a Forma-1-ről, és ugyanolyan szenvedéllyel látogattak ki a pályára, mint ahogy állítólag ezt anno is megtették. Ebből pedig azt a tanulságot kell levonni, hogy a Forma-1-ben sokkal fontosabbak a szurkolók, mint a pénz, és jó lenne, ha ezt Ecclestone is beismerné végre. Mert pénzen nem lehet mindent megvenni - többek között a fenomenális hangulatot és a lelkes szurkolókat sem. A mexikói hangulat pedig azt hiszem, hogy világszerte elismerést érdemel, és a jövő évi 21 vagy 22 nagydíjas naptárba sok-sok ilyen pálya kell – rengeteg ilyen fantasztikus szurkolóval!  

Zene, ami eszembe jut a futamról: Las Ketchup - The Ketchup Song 

Kedvenc kép a futamról: Ilyen lelkes tömeget minden Forma-1-es futamon, mert akkor nagy baj már nem lehet! :)

Dppi_00115018_755

 

 

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk David Coulthard ezen a napon vonult vissza: Mika Hakkinen hű csapattársa
Következő cikk Ezen a napon vonult vissza Nelson Piquet a Forma-1-ből: Senna nyerte meg minden idők legrövidebb F1-es futamát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország