BRÉKING

Stop-and-go: Hatalmas kamu és színjáték a Mercedes visszaesése, vagy jön a Vettel-Ferrari-tánc és bajnoki cím?

Hujber Dávid, GP-live.hu

A számomra nagy csalódást jelentett Olasz Nagydíj után visszafogottan vártam a szingapúri éjszakát. Legalábbis egy bizonyos pontig… Előzetesen én is a Mercedes dominanciájára számítotam, noha Kimi Räikkönen győzelmére tippeltem kedden a Levezető körben. Persze nagyrészt tettem ezt azért, hogy a kimisek kedvében járjak és végre már más is nyerjen, ne csak Lewis Hamilton a Mercedesszel... A pénteki szabadedzéseken láttam, hogy a németek körül nem stimmel valami. Akkor persze sokan úgy néztek rám, mint egy udvari bolondra, de végül szerencsére nekem lett igazam. 100 és 100 olyan hozzászólást olvastam a hivatalos Facebook oldalunkon, miszerint a Mercedes csak altat, és szombaton 1,5 másodpercet ad a Ferrarinak. Sőt, egyesek még vasárnapra is ezt mondták, csak akkor szerintük már körönként lesz ekkora a különbség. Gergő jól mondta, sok volt az altató... Az egésznek az lett a vége, hogy Vettel simán nyert a Red Bull és a csapattársa előtt, miközben Hamilton még csak pontot sem szerzett. Rettentő kíváncsi vagyok, hogy mi lesz Japánban, mert ha ott is hasonlóan alakulnak majd a dolgok, akkor a Mercedesnél megnyomhatják a PÁNIK gombot.

A futam: 10/7

Futam legjobbja: Verstappen 5/5:

- Ez a GYEREK még mindig csak 17 éves és úgy versenyez, mintha hosszú évek óta az F1 mezőnyéhez tartozna. Az időmérőn ismét bizonyított, hogy pokolian gyors, és tudtam, ha rendben lesz a technika alatta, akkor vasárnap is oda fog pirítani. A rajtnál állva maradt, és először úgy tűnt, hogy azonnal véget ért számára a Szingapúri Nagydíj. Az idő előrehaladtával azonban arra lehettünk figyelmesek, hogy a kis holland egyre feljebb és feljebb kúszik. A finn „Jégemberhez” hasonlóan rendkívül higgadt lehet fejben, miközben kizárja a külső tényezőket. És hangsúlyozom, 17 ÉVESEN kezeli így a dolgokat, a FORMA-1-BEN! Rendben, kihasználta a biztonsági autós fázisokat, valamint volt, akik kiestek előle, de megint ő volt a MECCS EMBERE és olyan manővereket mutatott be, amin a BBC legendás szakértői is csak nevetni tudtak. A legnagyobb vicc az egészben, hogy MAD MAX még rengeteget fog fejlődni, szóval a kritikusa készüljenek fel, mert a srác történelmet fog írni...

Futam legrosszabbja:

- Hülkenberg: Érthetetlen volt számomra az, hogy egy olyan tapasztalt versenyző, mint ő, hogy csinálhat ekkora butaságot… A versenybíróság meg sem hallgatta őt, amiért fel volt háborodva, de ha visszanézi a felvételeket, rájöhet, valóban nem volt szükség a magyarázkodására. Egyértelmű volt a hibája Felipe Massa ellen. Rég, vagy talán soha nem láttam ilyen amatőr hibát tőle.

Legemlékezetesebb pillanat:

- Hamilton kiesik: Sajnos, vagy sem, nagy szüksége volt már arra a Forma-1-nek, hogy a brit ne álljon fel a dobogóra. Ez most rögtön egy nullázással párosult, de ha a technika rendben is van, akkor sem lett volna benne a TOP-3-ban. Ezzel talán megint nyertünk 1-2 futamot, pláne, ha Suzukában is hasonló lesz a helyzet.

Legkínosabb pillanat:

- Button ország-világ előtt beoltja Maldonadót: Majd pár órával később a Lotus (Renault) bejelenti, hogy a venezuelai 2016-ban is a csapatnál marad… Én már kiábrándultam belőle, és egyértelmű, hogy nincs helye a mezőnyben. Sajnálatos módon azonban, amíg a PDVSA ott áll mögötte, a nagyobb csapatoknál is lesz helye.

Legszebb előzés:

- Verstappen manővere: Briliáns volt, ahogy elment Felipe Nasr (Sauber) mellett, és mindezt úgy, hogy kívül volt, magyarán körbeautózta a brazilt a kanyarban.

Legnagyobb meglepetés:

- A Mercedes tempója: Ugyanaz a helyzet, mint Monzában, csak most a dolgok negatív oldalát foghatjuk meg. Szerintem ember nem volt a Földön, aki hasonló visszaesést várt volna a csapattól Szingapúrban. A németeket is sokkolta a dolog. Már csak emiatt is nagyon várós a Japán Nagydíj!

Legnagyobb csalódás:

- Räikkönen és Vettel csatája: Monzához hasonlóan megnéztem volna egy jó kis csatát a két ferraris között, de erre esély sem volt. Megkockáztatom, ha a „Jégember” teljesen kényelmesen érzi magát a volán mögött, akkor sem lett volna esélye a négyszeres bajnok ellen, maximum behozza a második helyen az autót. Seb élete formájában vezet, és itt ismét kijött a különbség!

Tanulság:

- „Soha ne gondold gyengébbnek a Mercedest”: Pontosan ezt írtam Monza után… Sokat nem kellett várnunk arra, hogy a sport rácáfoljon erre.

Zene, ami eszembe jut a futamról: Robert Tepper - No Easy Way out

Kedvenc kép a futamról: Nagyon nagy szív van ebben a "kölyökben" a Ferrari iránt!

F1 - SINGAPORE GRAND PRIX 2015

Dénes Gergely, GP-Live.hu

A múlt heti Levezető körben Sebastian Vettel-Lewis Hamilton-Kimi Raikkonen sorrendet jósoltam - majdnem bejött. Ezzel nem azt akarnám állítani, hogy Orákulum vagy Nosztradamusz lennék, egyszerűen csak valahol legbelül éreztem, hogy a szingapúri pálya alakíthat a bevett és unott sémán. Sikerült neki, a Magyar Nagydíj után ismét Vettel és a Ferrari nyert. Maga a futam közel sem volt olyan parádés, mint a „miénk”, hiszen az első három sorrendje nem változott, középen és hátul volt akció, meg a „betolakodót” sem tartanám izgalmat fokozó faktornak, inkább veszélyes volt, semmint szórakoztató a rajongó jelenléte és unott távozása. Az időmérőig azt gondoltam – a nemzetközi sajtó nagy részével egyetemben -, hogy a Mercedes altat, nem létezik, hogy ennyire ne találják a tempót. Nem lett igazam. (Szerencsére?)

Futam: 10/7

A futam legjobbja:

-Sebastian Vettel 5/5: Mint a régi szép(?) időkben: pole, az élről kontrolálta a történéseket, nem volt ellenfele a hétvégén. A leggyorsabb kört ugyan 0.028 másodperccel elhappolta Daniel Ricciardo, de így is elég meggyőzően teljesített. Az időmérőn hozta a korábbi években látott formát: hiába van meg a pole a Q3 végén, fut még egyet, nem szakítja félbe a körét, javít az idején. Egyébként tényleg remekbe szabott menet volt, érdemes megnézni az onboardot. Gép és ember nagyon együtt, mint anno a Red Bullnál.

A futam legrosszabbja:

Magáról a versenyről nem tudok kiemelni egyetlen olyan nevet sem, amelyik rászolgálna erre a titulusra. Nico Hülkenberget nem sorolnám ide az ütközése miatt, benézte, nem nagy ügy. Ez egy kiegyensúlyozott futam volt az egyéni teljesítmények szempontjából, még Pastor Maldonado is megúszta a necces helyzetet konzekvencia nélkül. Velünk lesz 2016-ban is!

Legemlékezetesebb pillanat:

Kutatok, kutatok, mi lehet az? Megvan! Ahogy Vettel a Parc Fermében megsimogatta és átölelte az SF15-T-t. Gondoltuk volna még februárban, hogy ez lesz belőle? 11 futam, három győzelem.

Legkínosabb pillanat:

Nico Rosberg végigszöszmötöl a futamon a negyedik helyen. Nem célom olyan képet festeni magamról, hogy örökké piszkálni akarom őt, de csapattársa legalább pozitívan nyilatkozott abban az értelemben, hogy megvolt a tempó, odalépett volna a többiek nyakára, ha nincs gond a turbóval. Lehet, ebből semmi sem valósult volna meg, ez más kérdés, de mindenesetre nem siránkozott. Csapattársának a futam hosszával is baja volt, szerinte elmentek kávézni a felelősök, ami mondjuk vicces volt tőle, ritkán humorizál. Értetlenül állt az események és a tempóhiány előtt – ahogy az egész Mercedes.

Legszebb előzés:

Control C-V, megint Max Verstappen neve kerül erre a helyre. Ez a kölyök… Például az, ahogy elment Maldonado mellett. És még sok másik manőver. Nem dicsérem a srácot, kap elég biztatást a világ minden tájáról.

Legnagyobb meglepetés:

A Mercedes tanácstalansága az egész hétvégén. Megszokhattuk, hogy péntekről minimum 3-4 tizedet gyorsulnak az időmérőre, de ez most elmaradt. Egyébként én is ezzel számoltam. A címvédő csapaton ennyire kifogjanak az abroncsok, a tapadáshiány; rendben, technikai sport, megesik az ilyesmi, na de ennyit bukjanak egy körön?! Sebezhető a Mercedes, maga Toto Wolff mondta Monzában Rosberg motorhibája után, hogy nem legyőzhetetlenek. Nincs tempó, újabb műszaki hiba: elhittük volna, ha valaki ezzel áll elő még csütörtökön?

Tanulság:

Ha nincs Mercedes, az élen haladók megállapodnak a pozíciójukban, örülnek a lepattanónak. Azért jó lett volna valami csata az élmezőnyben. Ugyanakkor ne legyünk telhetetlenek. A technikai sport gyönyöre, hogy a domináns autóval is lehet gikszer. A másik, hogy érdemes a naptárban tartani pár különc helyszínt, ahol borulhat a papírforma, legyen az a vonalvezetés, a hőség, vagy egyéb attribútum miatt. Ráadásul Szingapúrban a csapból is pénz folyik, és még a lelátók sem üresek. Jövőre azért tessék jobban ügyelni a pályára!

Zene, ami eszembe jut a futamról: Example – Midnight Run

Kedvenc képem a futamról - Újra színpadra lépett a Red Bull, beindult a füstgép is. Ki mer nekik motort adni?!

F1 - SINGAPORE GRAND PRIX 2015

Zajos Klára, GP-live.hu

A Szingapúri Nagydíjról mondhatjuk, hogy az átlagnál egy fokkal izgalmasabb szombat és vasárnap délutánt garantált nekünk. Habár az is igaz, hogy a futam közben nem rágtuk le tövig a körmeinket, de legalább volt egy kis változatosság az élen, és már majdnem komoly csatát is láthattunk az első helyért. Az időmérő pedig szerintem az év egyik legizgalmasabb szombatja volt – talán azért, mert igazából csak akkor szembesülhettünk vele, hogy a Mercedes a hétvégén tényleg SZENVED, és egyáltalán nem a szalagcímek miatt „altattak” pénteken. Ilyen is ritkán van, de jó volt látni, ahogy az ezüstnyilak teljesen tanácstalanul nyilatkoztak a sajtó munkatársainak, amikor a problémáról kérdezgették őket. Azért azt hozzá kell tenni, hogy a Mercedes sem felejtett el mindent az Olasz Nagydíj óta…

A futam: 10/7

Futam legjobbja:

- Sebastian Vettel 5/5: Sőt nem is csak a futam, de a hétvége legjobb címét is neki adnám. A négyszeres német bajnok már szombaton is fenomenális kört ment, amivel ellentmondást nem tűrően megszerezte a pole pozíciót, ahonnan hibátlan teljesítménnyel vasárnap a győzelemig autózott. Ráadásul az év elismerten legkeményebb futamán! Ha ez még nem lenne elég, akkor arról sem feledkezhetünk meg, hogy Vettelnek többször is újra kellett építenie az előnyét az élen, ugyanis a számos biztonsági autós fázis alatt mindig elveszett kemény munkájának gyümölcse – de hát ilyen a Forma-1 és ilyen Szingapúr!

Futam legrosszabbja:

- Mercedes 5/2: Joggal érdemlik ki ezt a nem éppen pozitív címet, ugyanis magukhoz képest (!) valóban az egyik leggyengébb hétvégét teljesítették. Valahogy elméletben mindennek rendben kellett volna lenni, de mégsem volt. Lewis Hamilton kiesése pedig a „szegény embert az ág is húzza esete”, bár azért azt zárójelben megjegyezném, hogy Hamiltonnal a lehető legjobbkor babrált ki a technika ördöge, hiszen mennyivel jobban fájt volna neki, a Mercedesnek, és a szurkolóknak is, ha a címvédő az élről kényszerül kiállni.

Legemlékezetesebb pillanat:

- A szingapúri dobogó – több okból is. Először is nagyon jó volt látni, hogy Sebastian Vettel szeme könnytől csillogott a himnusz alatt. Szerintem igazán lenyűgöző, hogy valaki négy bajnoki címmel a zsebében még meg tud hatódni egy meglepetésszerű futamgyőzelemtől, ami amúgy idén már a harmadik a Ferrarival. Le a kalappal előtte! Tényleg! A másik emlékezetes pillanat, hogy akármilyen hihetetlen, de három boldog dobogóst láthattunk pezsgőzni – mert Kimi is boldog volt, hiszen nem rossz az a harmadik hely sem, különösen úgy, hogy az autója annyira nem is feküdt neki, ami Szingapúrban aztán hatványozottan problémás lehet.

Legkínosabb pillanat:

- Lewis Hamilton és Nico Rosberg tanácstalansága szombaton: Ritkán tapasztalunk ilyet az ezüstnyilak duójától, ugyanis az esetek 99%-ában látni rajtuk, hogy még ha nem is válaszolhatnak a kérdésre, mindennel maximálisan tisztában vannak, csak nem akarják, elmondani, vagy nem mondhatják el. Mercedes szurkolóként azt hiszem pánikba estem volna egy kicsit, ugyanis a két versenyző arca hűen tükrözte a németek totális tanácstalanságát Szingapúrban.

Legszebb előzés:

- Ez ismét Max Verstappené, aki számos nagyon szépen és emlékezetesen kivitelezett manővert hajtott végre a futam során. Ezt el kell ismerni! Viszont, amit Sainzzal tett, az nem éppen arról árulkodik, hogy a holland csapatjátékos lenne…

Legnagyobb meglepetés:

- A Red Bull szingapúri tempója! A hétvége előtt a Warm-up-ban pont arról írtam, hogy a Red Bull és a Ferrari a Szingapúri Nagydíjon jó eséllyel ott lehet az élen. Hát azért azt álmomban sem gondoltam, hogy ennyire elöl… mármint azt sejtettem, hogy a TOP 6-ban benne lesznek, és talán valakinek az egyik Mercedest is sikerül legyőznie, de hogy a TOP 3-ba egy Mercedes sem jut be… Vannak még csodák a Forma-1-ben is! :)

Legnagyobb csalódás:

- A Ferrari és a Red Bull (Vettel és Ricciardo) nem vívott nagyobb csatát a győzelemért, illetve, hogy Räikkönen nem tudott beleszólni a győzelemért zajló küzdelembe. Végre a Mercedes egy rosszabb hétvégét fogott ki – ami valószínűleg csak egy versenyes betli lehet – majd nem csak a Ferrari, de nagy meglepetésre hirtelen a Red Bull is felnő "A" feladathoz. Ezek után (különösen Szingapúrban) azt hittem, hogy ádázabb küzdelem lesz, és hogy Ricciardo csak megpróbál valamit Vettel ellen. Valami igazán kockázatosat, amivel "dupla vagy semmire" játszhatott volna...

Tanulság:

- A Mercedes sem hibátlan! Szingapúrban ezt be is bizonyították – bár azért eddig is sejthettük, hiszen idén sem ment minden 100%-osan a németeknél. Viszont jó látni azt, hogy jövőre akár komoly küzdelem is lehet majd a bajnoki címért, hiszen az már most látszik, hogy a Ferrari és a Red Bull a Mercedes mellett szintén ott lehet az élen - a bikák különösen akkor lesznek nagyon esélyesek, ha az olaszok végül „megszánják” őket, és egy igazán versenyképes motort kapnak a már most sem rossz kasztni mellé.

Zene, ami eszembe jut a futamról: Lost Frequencies feat. Janieck Devy - Reality 

Kedvenc kép a futamról: Jó látni, hogy Vettel és Riccardo milyen jóban vannak a tavaly történtek után!

Dppi_00115014_451

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Palik László közvetítése – Schumacher Vs. Hakkinen: Japán Nagydíj
Következő cikk Ayrton Senna és Alain Prost legendás ütközése – 1989! Japán Nagydíj

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország