BRÉKING

Stop-and-Go: egy újabb elcseszett verseny a Ferraritól! Mikor lesz már ennek vége?

A 2016-os Kínai Nagydíjra sem lehetett panaszunk, de ez egy újabb olyan versenyhétvége volt, amikor a Ferrari ziccereket hagyott ki, méghozzá kettőt egymás után.

Az elmúlt hétvégén sem maradtunk Forma-1 nélkül és szerencsére Ausztráliához és Bahreinhez hasonlóan Kínában is volt mit néznünk.

Hujber Dávid, GP-live.hu

Már előre félek, mikor lesz a következő nagyon unalmas futam a Forma-1-ben, mert idén eddig összességében el vagyunk kényeztetve, és akárcsak a Formula E-ben, sorra jönnek a jobbnál jobb versenyhétvégék.

Számomra Kína Ausztráliát és Bahreint is majdnem felülmúlta, miközben látom azt, hogy a mezőnyben szereplők egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz, ami remek hír. Remek példa erre a Red Bull felzárkózása, mely eddig számomra az év csapata. Tudom, messze még a vége, de azt kell mondjam, közel hibátlan munkát végeznek a „bikák”, és a Renault is sokat fejlődhetett motorilag.

Nem igazán tudok belekötni a sanghaji hétvégébe, így azt hiszem, joggal adhatok a nagydíjnak egy magasabb pontszámot, megelőlegezvén a bizalmat a folytatásra a többi hétvégét illetően, amik még jobbak lehetnek, kezdve az újraszfaltozott Hungaroringgel.

Futam: 10/7.5

Futam legjobbja: Kimi Räikkönen 5/4

- A finn „Jégember” végre kezdi elkapni a fonalat, de sajnos már közel sem olyan éles, mint régen. Ettől független Kínában meggyőző volt, még a szombati hibájával is, valamint ne feledkezzünk meg arról, hogy a rajtot követően megcsúszott és csak utána találta el a négyszeres világbajnok csapattársa. Ennek ellenére nagyot ment és mindent kihozott a lehetőségeiből. Szép munkát végzett, bár Kvyat, Vettel és Ricciardo is kiérdemelte volna nálam ezt a helyet, de most Kiminek adom.

Futam legrosszabbja: Sainz 5/3

- Valahogy azt érzem benne, hogy megrekedt egy bizonyos teljesítménynél, míg Max a másik Toro Rossóval folyamatosan képes fejlődni. Kemény kifejezés ez a „futam legrosszabbja”, de döntést kellett hoznom, és nálam Carlos volt. Remélem, képes lesz emelni a tétet, mert ez kevés.

Legemlékezetesebb pillanat:

- Vettel parádés előzése a bokszutcába vezető úton. A Ferrari versenyzője egy milliszekundum alatt reagálta le a helyzetet, és neki el tudom hinni, hogy valóban ismerte a szabályzat apró betűs részét. De ebben nem vagyok 100%-ig biztos. Az azonban biztos, hogy ez a húzása is megmutatta, hogy miért világbajnok…

Legszebb előzés:

- Seb manővere a boksz előtt.

Legnagyobb meglepetés:

- A Red Bull! Ha ez így folytatódik tovább, akkor a „bikák” egy gyengébb Renault motorral is esélyesek lehetnek a Ferrari ellen, vagy talán később a Mercedest is megfoghatják, ami aztán… Izgatottan várom a dolgot, és már én is áldom az eget, hogy nem kaptak motort a németektől, vagy az olaszoktól. Csúnya vége lett volna.

Legnagyobb csalódás:

- Ferrari. Hihetetlen, hogy eddig háromból három alkalommal nem tudtak tiszta hétvégét zárni. Érezhető, hogy többet tudnak ennél, de ezzel ajándékpontokat adnak a Mercedesnek és elsősorban Rosbergnek. Jó lenne, ha összeszednék magukat, mert az SF16-H nem gyenge gép… És jön a Red Bull!

Legkínosabb jelenet:

- Amit Vettel leművelt Kvyattal a csapatrádión keresztül és a dobogós ceremónián: Megnyugodtam, mert Seb nem felejtett el hisztizni… Ő sem bír veszíteni, de amit csinált, az tényleg kínos volt. Messze nem volt igaza, és ha valaki hibás volt, akkor az ő. Daniil szépet rajtolt és úgy tette be a gépet, ahogy azt kell. Egyszerűen Vettel megijedt, és ezt nem tudta elfogadni.

Tanulság: 

- Soha ne írd le a Red Bullt, mert mindig kitalálnak valamit.

Zene, ami eszembe jut a futamról: zene helyett csak a kínai kaja járt az eszemben, mert nagyon megkívántam.

Kedvenc kép a futamról: Rosberg szárnyal, és egyre magasabbra! Ezzel együtt a koppanás is egyre nagyobb lehet...

Dppi_00116003_444

Zajos Klára, GP-live.hu

A Kínai Nagydíj számomra eddig mindent visz! A Forma-1 úgy tűnik idén végre olyan izgalmas és kiszámíthatatlan lehet, mint amilyenre már nagyon régóta vágyunk. Habár eddig mind a három futam Nico Rosberg győzelmével zárult, a nézők és a Forma-1-es szereplők is sokkal pozitívabban tekintenek a száguldó cirkuszra, ennek pedig több oka van:

1. A Ferrari mindhárom nagydíjon akár nyerhetett is volna. Ausztráliában egyértelmű, hogy Vettel győzelmét a Ferrari eltaktikázta, de Bahreinben Räikkönen sem állt (annyira) messze a győzelemtől. Kínában pedig ha nincs az első kanyaros incidens, a két Ferrari még a végén tényleg nyert volna...

2. A Red Bull a semmiből váratlanul feltámadt. Talán ezen a bikák lepődtek meg a legjobban, hiszen tavaly több mint fél évig hallgathattuk a sopánkodásukat, hogy versenyképesebb motort akarnak. Ha kaptak volna, akkor megint Red Bull-uralom lehetne a Forma-1-ben...

3. A stratégiák teljesen különbözővé váltak, és ez jót tesz a shownak. A rendelkezésre álló különböző gumikeverékek meghozták a sikert.

+1. Lewis Hamilton peches... Nico Rosberg győzelmei pedig nem olyan átütőek. Azzal, hogy Lewis Hamiltonnak újabban a középmezőnyből vagy a mezőny végéről kell felküzdenie magát már nem érezzük, hogy hatalmas előnye lenne a többiekkel szemben. Sőt, láthatjuk a címvédőt harcolni, ennél pedig nincs is szebb látvány! Hiszen melyik topversenyzőt ne küldenénk a mezőny végére, hogy megnézhessük, mit is tud :)

A futam: 10/10

Futam legjobbja: Kimi Räikkönen 5/5

-Räikkönen szokásához híven a Kínai Nagydíjon is rosszkor volt rossz helyen. Tulajdonképpen Sebastian Vettel teljesen véletlenül koccintotta meg, viszont ezzel a finn futama majdnem teljesen elúszott... 2007 bajnoka pedig Sanghajban egész versenyképesnek tűnt. Mondhatni, a kínai aszfaltcsíkon a  finn tűnt a gyorsabb ferrarisnak. És végül bravúrosan az utolsó utáni helyről feljött az ötödik helyre - átrágva magát Hamiltonon is.

Futam legrosszabbja:  McLaren 5/2

-A Bahreini Nagydíj után kicsit többet vártam a wokingi istállótól - különösen mert Kínában már két bajnok ült az autóban. Nem gondoltam, hogy hirtelen a középmezőny elejébe repülnek, de azért egy-két pontot szerezhettek volna. Persze a kínai pálya annyira nem feküdt Alonsoéknak, és éppen hogy lecsúsztak a 10. helyről is, de azért kár érte. A McLaren mostanában jobbnak tűnik, már csak az eredmények nem jönnek.

Legemlékezetesebb pillanat:

-Vettel és Kvyat balhéja a Kínai Nagydíj leintését követően. Sebastian Vettel lehet, hogy jogtalanul hibáztatta a Red Bull orosz versenyzőjét, de ezzel feltette Kvyatot a térképre. Az orosz ugyanis elképesztően frappáns válasszal hárította a négyszeres bajnok vádjait. Eddig pedig Kvyat volt a "láthatatlan" red bullos...

Legkínosabb pillanat:

-Räikkönen és Vettel ütközése az első kanyarban. Az mindig kínos, ha két csapattárs összeütközik. Pláne ha a Ferrariról, és főleg Vettelről és Räikkönenről, a két közönség kedvencről van szó. Kár a piros autókért, de érdekes volt látni, hogy Vettel hogy tisztázza a hibáját a csapattal és a finnel szemben - látszott, hogy nagyon a szívén viseli az ügyet.

Legszebb előzés:

-Vettel manővere a bokszutcában. A Ferrari sztárja nálam mindent vitt a szemfülességével. Egyszerűen bámulatos, hogy mennyire vágja a szabályokat, mert szerintem egy ilyen előzéssel nem sokan mertek volna bepróbálkozni... Tényleg Schumacherhez hasonlóan cselekedett.

Legnagyobb meglepetés:

-Daniel Ricciardo. Vagyis fogalmazhatunk úgy is, hogy a Red Bull. Habár a bikák Ausztráliában és Bahreinben is nagyon jónak tűntek, azt azért nem gondoltam volna, hogy a Ferrarival (és talán lassan a Mercedessel) is fel tudják venni a tempót. Mondjuk ők sem számítottak rá. Ricciardo pedig mindig ott volt, amikor ott kellett lenni, így tökéletesen kihasználta a Ferrarik hibáit. Kár a defektért.

Legnagyobb csalódás:

-Lewis Hamilton. Nem a technikai hibája, vagy a 36 pontos hátránya miatt. A brit bajnok viszont szerintem egy hetedik helynél többet is össze tudott volna kaparni az utolsó helyről, főleg ha azt nézzük, hogy Räikkönennel együtt gázoltak át a mezőnyön, és a finn ötödik lett. Engem valójában az lepett meg a legjobban, hogy Hamilton nem tudta átrágni magát Massán. Mondjuk ez a brazilt is váratlanul érte :D

Tanulság: 

Nem biztos, hogy kellenek a 2017-es szabályok. A Forma-1 idén TÉNYLEG izgalmas, és élvezhető. Lassan három topcsapat harcol az élen, és a középmezőnyben is szoros az állás. Van mit nézni, na. Legutóbb a Mercedes első embere, Toto Wolff mondta el, hogy a 2017-es szabályokkal megint mindenki a nulláról indulna, az pedig valószínűleg egy újabb domináns évhez vezetne. Nem tudom, mi lenne a helyes irány, de egy tény: a Forma-1 MOST IZGALMAS!

Zene, ami eszembe jut a futamról: Antonio & Andreas  - I believe 2K15

Kedvenc kép a futamról: A TOP 3 istálló gyakorlatban is, nem csak elméletben!

Dppi_00116003_601

Dénes Gergely, GP-Live.hu

Egyelőre minden Hamilton ellen dolgozik, ami valljuk be, jót teszt a sportnak. Zsinórban két cím után kell némi változatosság, még akkor is, ha továbbra is egy Mercedes nyer, csak éppen a másik. Hamilton szerint jobb, ha csapattársa kiélvezi a jelenlegi helyzetet, mert az nem fog sokáig tartani. Rosberg mákja, hogy mögötte folyamatosan zajlanak az események, minden az ő malmára hajtja a vizet – de még hátravan 18 futam, ezt ő is tudja. Kínában Vettel tett egy szívességet neki, kezdésként majdnem lenullázta mindkét Ferrarit, végül visszakapaszkodott a második helyre, és Ricciardo csörtéje is megér egy misét, ahogy a defekt után bejött a negyedik pozícióba csapattársa mögé; aki semmi rosszat sem tett a rajtnál, látott egy rést, és ráment, ahogy bárki más tette volna, ha van egy kis vér a pucájában.

A futam nem lesz az Év versenye, az biztos, kellett a kaotikus rajt, a biztonsági autó, Hamilton büntetése ahhoz, hogy legyen belőle valami. Ha ez lesz az idei kínálat legalja, akkor nyugodtan hátradőlhetünk, remek kis szezon van előttünk!

Futam: 10/6

Futam legjobbja: Daniel Ricciardo 5/5

-Második hely az időmérőn – tudom, kellett hozzá az is, hogy hibázzanak a ferrarisok -, és egy defekt után visszakapaszkodott a negyedik helyre. Új frizura, de a mosoly a régi, ahogy az a teljesítmény is, amivel 2014-ben három futamot nyert Vettel mellett. Tud ez a gyerek.

Futam legrosszabbja: Marcus Ericsson 0/0

-Szőke, svéd, fehérek a fogai, és hoz egy „kis” pénzt a Saubernek – meg elrontja Grosjean versenyét, akinek feltették az új első szárnyat a koccanás után, ettől pedig kukába került a VF-16 vezethetősége.

-Legemlékezetesebb pillanat:

-Vettel mint egy fúria osztja Kvyat-ot, aki jogos rezignáltsággal veszi tudomásul mindezt a lihegőben. A legjobb az egészben, amikor az orosz megjegyezte, hogy legközelebb is ugyanígy jár el. Helyes!

-Legkínosabb pillanat:

-A fentihez kapcsolódik: Vettel nem akarja elengedni a témát, a futam alatt és után többször ostorozza az „öngyilkos” és „őrült” Kvyat-ot. Persze a cockpitból máshogy látja a helyzetet a delikvens, meg a rajt hevében nehéz olyan tisztán ítélkezni, mint tesszük azt mi a karosszékből.

-Legszebb előzés:

Vettel kettőt is letud a boxutca bejáratában. Ezen a téren elég nagy az egyetértés a szerkesztőségben. Nem is ragozom túl: Hülkenberg elaludt, Sainz beállt vonatba, a négyszeres bajnok pedig fellapozta a szabálykönyvet, és félig a füvön, de elment mellettük. Emlékezetes marad, helye van az év végi Best of 2016 válogatásban.

-Legnagyobb meglepetés:

-A Red Bull „hamvaiból” támadt fel Sanghajban. Sok hosszú egyenes, dominál a motor, erre ilyen erős pontszerző pozíciókat szállít a két RB12. Eddig is tudtuk, hogy nem felejtettek el autót tervezni Milton Keynesben, ez most megerősítést nyert. Mi lesz, ha egyszer (Kanadában) valóban bekerül az erősebb hajtáslánc (+35 lóerő)?

-Legnagyobb csalódás:

Hamilton felzárkózásából kiviláglott, amire a német szaksajtó hívta fel a figyelmet pár napja: a W07-et arra tervezték, hogy az élről rajtolva nyerjenek vele, és nem erőssége a forgalomban autózás. A háromszoros bajnok így sem ment rossz futamot – ne feledjük, ötször volt boxban -, de a kocsi tényleg az élen tud igazán fenségesen működni. Az sem véletlen, hogy Hamilton annyit panaszkodik arra, hogy nem tud elég közel kerülni az előtte haladóhoz: eddig nem volt ilyen helyzetben. Hallottuk ugyanezt Verstappentől?

-Tanulság:

Mire elkezdik ratifikálni a szabályváltoztatásokat 2017-re, addigra összekapja magát az F1, és megkérdőjelezi a fene nagy felforgatás létjogosultságát.

-Zene, ami eszembe jut a futamról: A lenti videó alatt hallható szám

Kedvenc képek a futamról: Parkoló az időmérő után - nem kínai hamisítványok

MERCEDES f1 team ambiance - RED BULL team ambiance - WILLIAMS f1 team ambiance - FERRARI team ambiance - parc fermé during 2016 Formula 1 FIA world championship, China Grand Prix, at Shanghai from April 15 to 17 - Photo DPPI

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa elárulta, mivel tartotta maga mögött Lewis Hamiltont Kínában!
Következő cikk Újabb fordulat a Forma-1-ben: repülhet a halo, mert a Red Bull megoldása nagyon jónak tűnik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország