BRÉKING

Stewart: Szerintem 2006-ban Schumachert egyszerűen elküldte a Ferrari

Sir Jackie Stewart azon a véleményen van, hogy Michael Schumacher 2006 év végén nem magától vonult vissza, hanem egyszerűen a Ferrari elküldte őt a csapattól.

A 44 esztendős német rekorder egy utánozhatatlan pályafutást tudhat maga mögött. Schumacher a Benettonnal két, addig a Ferrari színeiben összesen öt világbajnoki címet szerzett, mellyel toronymagas csúcstartója a sorozatnak.

Schumacher, aki pályafutása első részében 1991 és 2006 között versenyzett a Forma-1-ben, először a Ferrarival próbálkozott meg a visszatéréssel Felipe Massa súlyos balesetét követően, de ez 2009-ben sikertelennek bizonyult, miután a német akkor még nem épült fel a motorbalesetben összeszedett nyaksérüléséből.

A 91 futamgyőzelmet és 155 dobogós helyezést, valamint 68 rajtelsőséget számláló pilóta 2010 és 2012 között a Mercedesnek versenyzett, amivel azonban már közel sem tudott olyan sikereket elérni, mint a Benettonnal, vagy a Ferrarival.

A hivatalos tájékoztatás szerint Schumacher az utolsó visszavonulásához hasonlóan 2006-ban is csak rajta múlott az, hogy a Forma-1-ben marad, vagy sem. A német akkor azt mondta, Felipe Massának szeretett volna ezzel segíteni, aki az ő maradása esetében távozott volna, hiszen Kimi Räikkönen aláírt hozzájuk. A háromszoros világbajnok Stewart erősen kételkedik ebben.

„Szerintem egyszerűen túl korán fejezte be, mert akkor még mindig éhes volt a folytatáshoz. Úgy vélem, hogy a Ferrari küldte őt nyugdíjba. Nem hiszem, hogy vissza akart vonulni. Ha idő előtt hagysz abba egy sportot, legyen szó bokszról, vagy atlétikáról és visszatérsz, az gyakran hibás döntésnek bizonyul. Az ő esetében ez hiba volt.” – fogalmazott a skót legenda a SpeedWeek hasábjain.

1969, 1971 és 1973 világbajnoka nemrég kipróbálhatta a Mercedes W196 versenygépet, ugyan egy modern F1-es gépet is vezethetett volna.

„Hihetetlenül izgalmas egy ilyen autót vezetni. Mindig is arról álmodtam, hogy beüljek a Mercedes W196 volánja mögé. Néhány évvel ezelőtt pár alkalommal már ültem modern F1-es autóban, de az nem különösebben tetszett, mert diszlexiás vagyok. Billentyűzettel még a nevemet sem tudom leírni, addig SMS-t és e-maileket sem tudok küldeni.”

„A mostani autókban van vagy 25-30 gomb a kormányon. Ez rémálom egy diszlexiás ember számára. De ezek ugyanazok az állatok, csak egy teljesen más technológiával felszerelve. Számomra azonban sokkal szórakoztatóbb visszamenni az időben, és egy olyan autót vezetni, amiről kisfiúként csak álmodoztam.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kérdőjelek az orosz befektetők és Szirotkin körül: ajándékba nem jár szuperlicenc
Következő cikk Fiatal versenyzők tesztje: A McLaren nyerte az első tesztnapot a Force India és a Red Bull előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország