BRÉKING

Stewart: Ha Raikkönen a Ferrarihoz szerződik, Alonsónak mennie kell

Jackie Stewart továbbra sem támogatja azt, hogy Kimi Räikkönen Maranellóba szerződjön, ahol egy alkalommal már dolgozott.

Minden jel arra mutat, hogy a „Jégember” valóban visszatér a Ferrarihoz. A jelentések arról szólnak, hogy a versenyző már alá is írta az új kontraktusát az olaszokkal, és 2014-től Fernando Alonso csapattársa lesz. Legkésőbb várhatóan a szerdai nap folyamán ezt meg fogja erősíteni a Ferrari.

A legendás skót világbajnok rossz döntésnek tartja mindezt.

„Úgy vélem, hogy ennek destabilizáló hatása lenne.” – fogalmazott Stewart a BBC kérdésére.

„Ha Kimi a Ferrarihoz szerződik, akkor megbomlana az egység, miután eddig Alonso köré épült a csapat. Ez egy nagyon zavaró elem lenne a csapat számára. Vannak bizonyos kétségeim azt illetően, hogy Alonso szívesen látná őt a Ferrarinál.”

Stewart nem véletlenül szeretné, ha Räikkönen valami csoda folytán mégis az anyagi gondokkal küszködő Lotusnál maradna, hiszen jelenleg a csapat tanácsadójaként dolgozik a Forma-1-ben. Ha a váltás azonban mégis megvalósulna, akkor a skót szerint az a legjobb döntés, ha Alonso távozik és talán a Lotushoz szerződik.

„Ez esetben a legjobb döntés az lenne, ha Alonso már nem akarna versenyezni a Ferrarinak, mivel úgy érzi, hogy olyasvalakit próbáltak nyomni vele szemben, akit ő nem akart. Ez egy érzelmi harc, és néha jobb, ha távozol, és valami mást csinálsz, de mégis hova menne? Nem hiszem, hogy a McLarentől lenne ajánlata, bár a csapatnak mindenképpen jól jönne a tehetsége és a tapasztalata, de nem hiszem, hogy megadnák neki azt a pénzt”

„És azt sem gondolom, hogy ez esetben a Red Bull megváltoztatná a döntését Daniel Ricciardo szerződtetését illetően. De az is igaz, hogy ők úgy hozták meg ezt a döntést, hogy kicsit sem gondoltak Alonsóra. Ez egy újabb destabilizáló elem lenne Alonso számára. De mégis mit érezne Vettel? Ez sokkal nagyobb veszélyt jelentene a privilégiuma szempontjából a Red Bullnál. A Red Bull pedig ezt meg akarná kockáztatni? Kétlem.”

Stewart azonban úgy gondolja, ha Alonso a finn érkezése ellenére is marad a Ferrarinál, akkor a csapat képes lesz felvenni a harcot a konstruktőri címért.

„Egy csapatnak két olyan versenyzőre van szüksége, akik képesek pontokat gyűjteni. A Lotusnál ez Räikkönent, addig a Ferrarinál ez Alonsót jelenti. A Red Bullnál azonban Vettel mellett Webber is rendszeresen pontokat gyűjtött. És ez az, amiért ők vezetik a bajnokságot. Ha két ilyen versenyződ van, akkor megnyerheted a konstruktőri bajnokságot.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marko: Raikkönen ellen a kor, Alonso ellen a nehéz kapcsolat szólt
Következő cikk Massa büszkén hagyhatja el a Ferrarit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország