Stewart és Massa is Verstappenre fogadna idén

Jackie Stewart és Felipe Massa is azt szeretné, ha Max Verstappen nyerné a bajnoki címet idén, és úgy gondolják, hogy meg is fogja ezt csinálni a holland.

Stewart és Massa is Verstappenre fogadna idén

Négy futammal a vége előtt a Red Bull Racing pilótája számára jól állnak a dolgok, 19 pontos előnnyel Lewis Hamilton előtt vághat neki a következő fordulónak, a Brazil Nagydíjnak. Ha sikerül megszereznie első bajnoki címét, az lesz az első alkalom, hogy Hamiltonon kívül más pilóta nyeri meg a bajnokságot, mióta a brit 2016-ban kikapott Nico Rosbergtől.

"A Mercedes-Benz már olyan sok éve csinálja ezt, és olyan sok éven át sikert aratott. Itt az ideje a változásnak. A nézőink és mindenki más számára is változásra van szükség. Lewis számára csak nagyobb kihívás lesz újra visszatérni a csúcsra“ - mondta a Sky Sportsnak Jackie Stewart.

Ő is a holland győzelmére számít, nem utolsósorban azért, mert olyan csapatnál van, amelyiknek van tapasztalata a címek megnyerésében, még ha nem is mostanában nyerték azokat. „Szerintem Verstappen fogja megnyerni. A Red Bull most jónak tűnik, a Honda nyilvánvalóan jó, nagyon jó, a csapat tudja, hogyan kell nyerni“ - folytatta.

Még több F1 hír:

Massa hasonlóan gondolkodik, mint a skót, Verstappennek szurkol, mivel nem szereti, ha ugyanaz a csapat és ugyanaz a pilóta nyer folyton. „Már az is nagyszerű, hogy idén két csapat küzd a bajnoki címért. Ha Verstappen nyer, akkor megérdemli a bajnoki címet, ez egyértelmű, nem szeretem, ha mindig ugyanaz a személy nyer“ - mondta a Sky Italiának.

A brazil 2008-ban maga is Hamilton ellen küzdött a bajnoki címért, a brazíliai döntő futam utolsó körében veszített és bár szerinte ezúttal Verstappen fog győzni, nem zárja ki az idei kései drámát sem.

„Tudjuk, hogy a bajnokság az utolsó futam utolsó kanyarjában is eldőlhet. Tudjuk, hogy minden megváltozhat, talán egy futamon, ahol valami nem a megfelelő irányba megy valamelyiküknek. Majd meglátjuk az utolsó néhány futamon, de szerintem Verstappen nagyon jónak tűnik, a gondolkodásmódjával, az egész bajnokság alatt egyetlen hibát sem követ el“ - zárta Massa.

Videón Räikkönen remek csatája Russell ellen Mexikóból 

megosztás
hozzászólás
Ezért emlékeztette Schumacherre Brawnt Verstappen előzése
Előző cikk

Ezért emlékeztette Schumacherre Brawnt Verstappen előzése

Következő cikk

A Red Bull hátsó szárny problémáinak nyomában

A Red Bull hátsó szárny problémáinak nyomában
Hozzászólások betöltése