Stewart "áldását adta" Hamiltonnak: utolérsz, de nem baj

megosztás
hozzászólás
Stewart
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2015. ápr. 22. 6:28

Lewis Hamilton remekül halad, hogy beérje Sir Jackie Stewartot, és megszerezze harmadik címét. A skót legendát nem zavarja mindez, és ezt közölte is a Mercedes címvédőjével.

Hétvégén Stewart interjúvolta meg az első három helyezettet, majd szóba elegyedett Hamiltonnal. "Mindig pozitív, ha másik bajnokok ismerik el, amit csinálsz"- mondta Hamilton.

"Utána beszélt velem - látta a Men's Health címlapját - és azt mondta, 'Mennyit nyomsz?!'. Nagyon pozitív volt. Mindig arról beszél, hogy befogják. Azt mondta, 'Utol fogsz érni, de nincs vele bajom'".

&feature=youtu.be&t=10m43s

A futam után felidézte, ahogy arra gondolt az autóban ülve, mennyire szereti a W06-ot, mennyire fekszik neki az autó. A Telegraph szerint ez még hétfő este is állt.

"Nem tudom, milyen érzés legyőzhetetlennek lenni, és ez a futam azt mutatja, nem vagyunk azok, mert nem jött össze az 1-2. Nagyon erősnek érzem magam ebben az autóban, ezzel a csomaggal. Úgy érzem, mindent ki tudok hozni belőle. Kényelmesebben érzem magam ebben, mint a tavalyiban. Közelítek a teljes potenciálomhoz, de ki tudja, hol van. Úgy érzem, mindent kihozok magamból."

Következő Forma-1 cikk
Versenyzői parádé Bahreinben: Hamilton aranylánca, Vettel fordított sapkája és a többiek

Előző cikk

Versenyzői parádé Bahreinben: Hamilton aranylánca, Vettel fordított sapkája és a többiek

Következő cikk

Készülj fel Alonso, mert türelemre és jó idegekre lesz szükséged!

Készülj fel Alonso, mert türelemre és jó idegekre lesz szükséged!

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING