Stella: Oscar azonnal versenyképes, sőt még kicsit gyorsabb is, mint Lando
Andrea Stella, a McLaren csapatvezetője szerint a higgadtság Oscar Piastri legnagyobb erőssége. A szakember azt is megemlítette, hogy az ausztrál már most gyorsabb bizonyos helyzetekben, mint Lando Norris.
Amire nem volt képes Daniel Ricciardo a McLarennél töltött két éve alatt, arra talán már most képes Oscar Piastri, mégpedig kihívás elé állítani Lando Norrist. Legalábbis erre a következtetésre jutott Andrea Stella, aki érdekes megállapításokat tett a pilótákról.
Egyfelől kijelentette, hogy Lando Norris egy igazi vezér, de náluk nincs első számú pilóta, míg Oscar már most gyorsabb bizonyos versenyhétvégéken, mint a fiatal brit. Az biztos, hogy a csapatvezető nagyon elégedett a versenyzőivel.
„Először is nagyon boldogok vagyunk, hogy Lando és Oscar a csapatunkban van, úgy gondoljuk, hogy hihetetlen kilátásokkal rendelkezünk a jövőre nézve” – jelentette ki Stella a Sky Sportsnak, mikor a McLaren pilótáiról kérdezték.
„Lando szerintem nem egy reménység, ő már egy befutott top versenyző. Számunkra, hogy Oscarral együtt haladunk ezen az úton, még izgalmasabbá teszi a dolgot, mert már a kezdetektől fogva egyértelmű volt, hogy milyen tehetséges.”
„Még az analitikus hozzáállása is megvan, ahogyan megvizsgálja a dolgokat, próbál tanulni, ugyanakkor mindig nagyon nyugodt marad. Képes befogadni a dolgokat, végrehajtani feladatokat, mindig nagyon nyugodt marad, ami szerintem Oscar egyik erőssége.”
Stella ezen a ponton azt hangsúlyozta, hogy bár Norris adja meg a fő iránymutatást a fejlesztéseket illetően, ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy nagyobb teret kapna, mint Piastri. A csapatvezető szerint már most muszáj kihoznia magából a maximumot a britnek.
„Az egyik fontos tényező az, hogy Lando határozottan a vezetői pozíció felé halad” – vélekedett a csapatvezető. „A második dolog pedig az, hogy egy olyan gyors pilótával, mint Oscar, biztosan olyan helyzetben van, hogy jobban ki tudja használni az autóban rejlő lehetőségeket, mert néhány kanyarban, még az 1. szabadedzésen is, Oscar azonnal versenyképes, akár még egy kicsit gyorsabb is.”
„Így Lando azt mondhatja, hogy 'oké, ebben a kanyarban meg tudjuk csinálni', és így tovább. És ugyanígy nyilvánvalóan Oscar is így van Landóval. A második elem, ami idén figyelemre méltó, hogy mennyire hasonlóak a két pilóta visszajelzései.
„Valójában ugyanazt a terminológiát használják, ugyanúgy kommunikálnak, mielőtt beszámolnak a visszajelzéseikről. Ez nyilvánvalóan nagyon fontos a mérnökök számára, mert ez azt jelenti, hogy ami a versenyzőtől jön, az nagyon következetes, nagyon világos, és egyértelmű irányt ad a beállításokhoz és a fejlesztéshez.”
Eközben a Mercedes fiatal versenyzője, Mick Schumacher egyre hasznosabb a Mercedes számára, Toto Wolff egyenesen odáig ment, hogy a német komoly hatással van a csapatra…
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.