Forma-1 Las Vegas-i Nagydíj

Stella: a pilóták már „a határon voltak” a vegasi show-elemekkel

A McLaren csapatvezetője, Andrea Stella amondó, hogy a „kihívást jelentő” időbeosztást és a „határon” lévő show-elemeket mindenképpen át kell majd gondolni a jövő évi Las Vegas-i Nagydíj előtt.

Drivers parade Vegas 
Oscar Piastri, McLaren  Lando Norris, McLaren

Miközben a múlt hétvégi futam egyértelműen remek szórakozást nyújtott, voltak olyan aspektusai is, melyek bizony még javításra szorulnak, erre pedig a hétvégét követően többen is felhívták a figyelmet.

A későn kezdődő események például a fizikai és mentális határig vitték el az F1-es dolgozókat, és akkor arról még nem is beszéltünk, mekkora feladat most átállni az Abu-Dzabiban rendezett szezonzáróra, ahová Vegasból 12 órás repülőút vezet. A versenyzők is úgy érezték, hogy túl sok egyéb kötelezettségük van a pályán zajló eseményeken kívül, ezért a folytatásban szeretnék ezeket csökkenteni.

„Szerintem az időbeosztás komoly kihívást jelent mindenki számára, szóval nem árt majd átgondolni. Emellett pedig még úgy vélem, hogy a show és a szórakoztatás szempontjából is a határon voltunk már. Persze egy bizonyos fokig jó, biztosan élvezték, de azért fel kell magunknak tenni a kérdést, hogy nem mentünk-e egy picit messzire” – mondta Stella.

„Azt természetesen 100 százalékban támogatjuk, hogy a pilótákat is be kell vonni, mert ők a sport népszerűségének és sikerének mozgatórugói. Ettől viszont még egyértelmű volt, hogy számukra is rendkívül zsúfolt volt ez a hétvége.”

„Ki kell tehát találnunk, mi a megfelelő egyensúly aközött, hogy a pilóták a versenyzésre fókuszálnak, miközben a műsort is támogatják. Egyértelműen van tehát néhány beszédtéma, melyekről érdemes lesz egyeztetni.” A McLaren csapatfőnöke mindezektől függetlenül a pálya eredetileg szintén kritizált vonalvezetését jónak tartja, mivel remek versenyzést eredményezett.

„Az aszfaltcsík valóban elősegíti a jó versenyzést. Szerintem nemcsak a gumik viselkedése miatt volt annyira jó, hanem a vonalvezetés is segített. Maga az aszfalt viszont, ha este akarunk versenyezni, túlságosan is csúszós. Voltak balesetek. A rajt utáni első kanyar is érdekes volt, hasonlóan mondjuk Ausztráliához. Ezt a problémát tehát meg kéne előzni. Nem kéne megvárni, amíg megtörténik” – vélekedett a McLaren csapatvezetője a hétvége eseményeiről.

Az egész hétvégét a mezőnyből leghangosabban egyébként Max Verstappen kritizálta, de a korábbi pilóta szerint ezzel talán magára haragíthatja az F1 vezetőit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Haas megint üres kézzel távozott, Hülkenberg mégsem volt elégedetlen
Következő cikk Így készült fel Leclerc a Perez elleni, utolsó körös előzésre

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország