Steiner világbajnokot akar kinevelni a Haasnál

Günther Steiner azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elindítsa a két újonc pilótáját a világbajnoki címig vezető úton. A Haas csapatvezetőjének nagy tervei vannak a versenyzőivel.

Steiner világbajnokot akar kinevelni a Haasnál

A Haas csapata két újonc pilótával vág neki az F1 idei szezonjának, hiszen a soraikban tudhatják a tavalyi F2-es győztes Mick Schumachert, illetve a fiatal orosz Nyikita Mazepint. A Forma-1 rajongói érdeklődve figyelik, hogy mire lesznek képesek a Steiner által favorizált versenyzők.

„Nem akarjuk, hogy félelemmel közelítsenek (az F1-hez)” – mondta el Steiner a formel1.de-nek. „Amikor valahova újoncként mész, ahol a szint magasabban van, egy kicsit mindig bizonytalan vagy és félsz.”

„Először ki kell építeni az önbizalmat. Ezt akarom én elérni a két fiúval. Mint az iskolában, hogy úgy mondjam. Remélhetőleg egyikük világbajnok lesz egyszer. Ez örömmel töltene el” – jelentette ki Steiner.

Még több F1 hír:

„Kettejük közül Schumacher látszólag jóval felkészültebbnek tűnik, mivel vezette a Haast a 2020-as szezont követő teszten, illetve a Ferrarinak is tesztelt az idény során, valamint többet dolgozott a szimulátorban. „Remélhetőleg Nyikita hamarosan utoléri. Nem mondhatjuk mindig, hogy minden egyenlő.”

Steiner ezt követően arra is kitért, hogyan érintette őket a globális világjárvány, mely jelentősen megnehezítette a csapatok dolgát a fejlesztések kivitelezésében. A csapatvezető bevallotta, hogy nem biztos, hogy az előzetesen tervezett kezdésre készen álltak volna.

„Ha az első verseny Ausztráliában zajlott volna, nem sikerült volna megépítenünk bizonyos alkatrészeket. Így most talán sikerül, de ez napok kérdése lesz. Imola lesz a szezon valódi kezdete. Ha nagy problémákat tapasztalunk a megbízhatósággal kapcsolatban, még változtathatunk rajta. De nincsenek tervben aerodinamikai fejlesztések.”

Aston Martin AMR21 technikai elemzés!

megosztás
hozzászólás
Jean Todt: Sokkal izgalmasabb lesz a Forma-1!
Előző cikk

Jean Todt: Sokkal izgalmasabb lesz a Forma-1!

Következő cikk

Leclerc és Sainz a Ferrari-motorról nyilatkozott

Leclerc és Sainz a Ferrari-motorról nyilatkozott
Hozzászólások betöltése