Steiner válasza a kétkedőknek: "Lauda is fizetős pilótaként kezdte..."

A Haas Forma-1-es csapatának vezetője, Günther Steiner válaszolt a kritikákra, amelyek a csapatot érték a rengeteg pénzt hozó Nyikita Mazepin leigazolása miatt, mondván, Niki Lauda is fizetett, hogy a Forma-1-be kerüljön.

Steiner válasza a kétkedőknek: "Lauda is fizetős pilótaként kezdte..."

Ma reggel jelentette be a Haas, hogy 2021-ben Nyikita Mazepin lesz az egyik pilótájuk és bár kereskedelmi egyezményről még nincs szó, valószínűleg apjának Uralkali nevű cégének a logójával lesznek majd ellátva új autóik.

Mivel sok más gazdag apa gyermeke is helyhez jutott a rajtrácson itt-ott, egyesek szkeptikusan fogadták a hírt a közösségi médiában, Günther Steiner csapatfőnök azonban jelezte, sok tehetséges pilóta élvezett anyagi támogatást is és szerinte Mazepin az F2-ben, ahol jelenleg a harmadik a pontversenyben, bizonyította, mire képes:

„Sokan vannak a Forma-1-ben, akik a pénz miatt kerültek be. Nagyon jó pilóták vannak, akik mögött tehetős szponzorok állnak. Az első, aki eszembe jut, az Checo (Sergio Perez). Checo bekerült az F1-be és mindenki hőbörgött, hogy „fizetős pilóta”. Nézzenek rá most, dobogós lett, remek munkát végez.”

„Szerintem ma George Russell az egyik legjobb pilóta, de a Mercedes segítsége nélkül sehol se lenne. Vannak még sokan. Lance Stroll is a dobogóra állt. Ha jók az F2-ben és van szponzoruk is, ők a megfelelő megoldás.”

Még több F1 hír:

Steiner emellett a korábban a Jaguarnál vele dolgozó Niki Laudát is említette, aki első két szezonjáért a March-csal 1972-ben és a BRM-mel a következő évben szintén fizetett a helyéért, ahogy azt a Hajsza a győzelemért című film is bemutatta:

„Nagyon régen beszéltem Nikivel erről a dologról, ő mondta, „Egy banknak köszönhetően jutottam be a Forma-1-be, ők szponzoráltak, hogy szerezzek magamnak egy ülést.” Azt hiszem a BRM-mel történt ez. Aztán szerzett két vb-címet is.”

Steiner hangsúlyozta, Mazepin a teljesítményével érdemelte ki a helyét: „Attól függ, honnan nézzük, lehet pozitívum és negatívum is. Ha valaki jó és vannak támogatói, jobb esélyei vannak, mint annak, aki jó, de nem támogatja senki.”

„Miért választanánk olyat, akinek nincs pénzügyi támogatója? Szerintem ha valaki jó az F2,ben, mint Nyikita, aki a harmadik ott, miért kételkednék? Mi más kellene? Az egész szezonban követtem, az eleje nem sikerült jól, de ha jól rajtolt volna, most a bajnoki címért küzdene. Én ennyit látok, az eredmények magukért beszélnek.”

Mikor Mazepint magát a szintén gazdag szülők gyermekeiként versenyző Lance Strollal és Nicholas Latifivel szembesítették, az orosz a képességeiket dicsérte: „Most egyszerűen rámutattatok két névre a húszból. Mi a baj velük? Profi, nagyon jó versenyzők, akik remek eredményeket értek el karrierjük során.”

 

Steiner megjegyezte, nem meglepő, hogy külső támogatók után néztek, miután első éveikben a tulajdonos szerszámgépeket gyártó cégét reklámozták a Rich Energyvel kötött, eléggé félresikerült partnerséget leszámítva:

„Ha valakinek van egy üzlete, abba be kell fektetnie és fenntarthatóvá kell tennie. Amit csinálunk, annak a része. Már van nevünk a Forma-1-ben, jól ismert csapat vagyunk. Nem kell a saját márkánkat nyomni, kereshetünk partnereket. Dmitrij Mazepinnek van egy cége és ha támogatni akar minket, miért mondjunk nemet?”

Steiner elmondta, már tavaly megkereste őket az orosz üzletember: „Mazepin úrral már egy ideje tartjuk a kapcsolatot, jól ismerik errefelé. Tavaly már beszélgettünk dolgokról, kiépítettünk egyfajta kapcsolatot.”

„Amikor elkezdett ülést keresni Nyikitának, elkezdtünk tárgyalni, szóval folynak ezek a dolgok már egy ideje. Mindenféle nyomás nélkül, és végül amikor úgy döntöttünk, lecseréljük a pilótáinkat, az ő neve jött fel.”

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Todt: "El is felejtettük, hogy ezek az autók ki is tudnak gyulladni
Előző cikk

Todt: "El is felejtettük, hogy ezek az autók ki is tudnak gyulladni

Következő cikk

Először adott interjút balesetéről Romain Grosjean

Először adott interjút balesetéről Romain Grosjean
Hozzászólások betöltése