Steiner: Talán nem is akarjuk leigazolni Ricciardót...
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner a Belga Nagydíj sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy még nyitott kérdés, hogy ki lesz Kevin Magnussen csapattársa 2023-ban.

Rég pezsgett annyira a Forma-1-es pilótapiac, mint jelenleg, amit az indított be igazán, hogy Sebastian Vettel bejelentette, hogy visszavonul, Fernando Alonso a helyére fog igazolni, az Alpine pedig Oscar Piastrit vitte volna Alonso helyére, viszont az ausztrál kijelentette, hogy nem fog a francia istállónál versenyezni.
A McLaren kivásárolta Ricciardót a szerződése utolsó évéből, és mindenki arra számít, hogy Piastri lesz Norris csapattársa. Az viszont továbbra is kérdés, hogy ki lesz az Alpine, a Haas, a Williams és az Alfa Romeo második versenyzője.
A Belga Nagydíj sajtótájékoztatóján a Haas-csapatfőnök Günther Steinert kérdezték a pilótakérdésről, amit azzal kezdett, hogy elmondta, minden elérhető pilótával beszél, majd így folytatta:
„Majd meglátjuk, mit csinálunk. Mindenki feltételezi, hogy Mick jövőre már nem lesz itt, de ez nem igaz, egyelőre minden lehetőség nyitott. Még nem hoztunk döntést, de nyilvánvalóan beszélünk a pilótákkal, ez a dolgunk.”
A csapatfőnök hozzátette, Hollandiában és Olaszországban a csapattulajdonos Gene Haas is ott lesz a paddockban, hogy megvitassák a lehetőségeket, a szóba jövő versenyzők szűkített listája pedig „egyszámjegyű”, újoncok nem szerepelnek rajta, és Ferrarinak nincs beleszólása a Magnussen melletti ülés sorsába.
Az egyik lehetőség Daniel Ricciardo szerződtetése lehet, akit az ESPN szerint a magyar versenyhétvégén meg is keresett Steiner, ennek kapcsán a csapatfőnök elárulta, néhány hete írogatnak egymásnak, de hozzátette, tévedés lenne azt gondolni, hogy biztosan a Haasnál köt ki a nyolcszoros futamgyőztes:
„Mindenki azt gondolja, hogy azért mert Danny most elérhető, akkor le is kell igazolnunk. De talán nem is akarjuk leigazolni Danielt? Mit gondoltok, miért hagyta el a McLarent? Óvatosnak kell lennünk, és nemcsak az számít, hogy mit akarunk tenni, hanem az is, hogy mit tudunk megtenni.”
Véget ért az Alfa Romeo és a Sauber partnersége...
ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Belga Nagydíj - 2. szabadedzés (LIVE)
Verstappen kilenc tizeddel végzett a második Leclerc előtt az Belga Nagydíj második szabadedzésén!
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.