Steiner szerint az „arrogáns” Red Bull a jövő évi autójával is bajban lehet
Günther Steiner attól tart, hogy az RB21-es talán nem lesz túl versenyképes a következő idény elején, mivel az istálló „rossz döntéseket” hozott a 2024-es autójával.
Sergio Perez en Max Verstapppen, Red Bull Racing RB20
Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images
A bikások idei szezonja komoly lejtmenetbe kapcsolt az utóbbi hétvégéken, és ugyan még semmi sincs veszve számukra, hiszen mindkét tabellát vezetik, de szemre azt mondaná az ember, hogy komoly teljesítményre lesz szükségük, ha meg akarják védeni a bajnoki címeiket.
A Red Flags podcastben vendégszereplő Steiner nincs túl jó véleménnyel az alakulat jelenlegi helyzetéről, és szerinte az, hogy a Red Bull Monzában nem használt külön arra a pályára tervezett alacsony leszorítóerős hátsó szárnyat, az „arroganciájuk” jele az erős 2024-es szezonkezdet után.
Emellett pedig attól tart, hogy a 2025-ös autójuk sem lesz rögtön versenyképes, mivel egyelőre nem igazán tudják megoldani az RB20-asnál jelentkező problémákat. „Jövőre látnunk kell, hol áll majd a Red Bull. Nem tűnik úgy, hogy túl sok előrelépést tennének, hogy készen fognak állni a következő évre.”
„Monzában kicsit alulteljesítettek. Max elmondta, hogy nem volt speciális monzai csomagjuk, mert nem fejlesztettek ilyet, és szerintem ez a korai dominanciájuk következménye. Amikor a monzai csomagról van szó, azt általában már az év elején elkezded fejleszteni. Ők viszont azt mondták: »Az autónk így is elég jó, nem kell a monzai csomag, inkább fordítsuk másra a forrásokat.«”
„Most pedig itt vagyunk. Szükség lett volna rá, mert mindenki más elég komoly elemekkel készült. Mindenki más sok erőfeszítést rakott bele. Lehet, hogy a Red Bull sem ezt akarta, de már túl késő volt a változtatáshoz, szóval ez lett a vége. Az év elején még jó helyzetben voltak, de azóta visszafelé lépdelnek és rossz döntéseket hoznak. Nincs külön monzai aerodinamikai csomag? Ez már szinte arrogáns” – vélekedett a korábbi csapatvezető.
A bikások korábbi pilótája ezzel szemben valamivel optimistább a Red Bull idei szezonját illetően, mert szerinte még kár lenne leírni és vesztesként elkönyvelni őket.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.