Steiner szerint a Ferrari motorja sokkal erősebb lesz idén

A Haas csapata nem titkolja, hogy nincsenek vérmes reményeik a 2021-es szezont illetően. A fejlesztések korlátozása azonban Günther Steiner csapatfőnök azonban egy területen nagy előrelépési lehetőséget lát.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 and Mick Schumacher

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

A Haas már le is állította idei autója fejlesztési munkálatait, a csapat azonban sokat vár a Ferrari új motorjától.

Míg 2020-ban az olaszok motorjának gyengesége miatt mind a Ferrari, mind partnercsapatai jelentősen hátrébb estek a mezőnyben, Günther Steiner szerint az új motor sokat hozhat a számlájukra. 

Még több F1 hír:

„Nagy lépést tettek előre. Még nem láttam az adatokat, de minden arra utal, hogy sokat fejlődtek, amit remélhetőleg mi is eredményekre tudunk váltani” – nyilatkozta Steiner az F1 hivatalos oldalának.

A Haas idén nagy fába vágja a fejszéjét, ugyanis két újonccal, Nyikita Mazepinnel és Mick Schumacherrel vág neki a szezonnak.

„Eddig minden jól alakult, de a munka érdemi része csak most következik. A csapat nagyon megkedvelte a két fiatalembert, akik nagyon gyorsan beilleszkedtek, és nagyon lelkesek. A szimpátia ráadásul kölcsönös.”

„Kis csapat vagyunk, így családias hangulatra leltek nálunk. Eleddig semmi negatív nem történt. Az egyik legfőbb feladatom az lesz, hogy ez a következő években is így maradjon” – nyilatkozta a Haas csapatfőnöke.

Hamilton állítólag nem valami boldog mostanság...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A videó, ami bizonyítja: az érzelmekről (is) szól az F1!
Következő cikk Ocon: „Szükségünk van egy győzelemre!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország