Forma-1 Japán Nagydíj

Steiner: Suzukában a rideg valóság pofon fog vágni minket

Günther Steiner szerint csupán a pálya karakterisztikája miatt voltak versenyképesebbek Szingapúrban, ám arra nem számít, hogy ez a fellángolás megismétlődhet Suzukában.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 Team

Q3-as időmérő, majd egy pont – ezt tudja felmutatni a Haas Szingapúrban, ami az idei szezonjukat tekintve kifejezetten erős eredménynek számít az amerikai istállótól. Ezúttal Magnussen volt a jobban teljesítő pilóta vasárnap, ám ehhez Hülkenberg technikai gondja is kellett.

Günther Steiner tisztában van vele, hogy a gumikezelés okozza idén a legnagyobb gondjukat, ez pedig nem változott meg egyik futamról a másikra, így elsősorban a szingapúri körülményekkel hozta összefüggésbe a jó szereplésüket.

„Azt hiszem, őszintén szólva, ez a pályával függött össze” – vélekedett Steiner többek között a RacingNews365.com-nak arról, hogy a sikerüket sokkal inkább a pályának köszönhetik, semmint a saját teljesítményüknek.

„A versenyen még mindig megvolt a degradációnk, de nagyon örülök a pontoknak, és a kvalifikáció is remekül sikerült. Jó volt hazavinni a pontot, de az autó nem javította meg magát az elmúlt hétvégén, ez pályaspecifikus volt. Itt megint a valóság fog pofon vágni minket.”

Nagy szüksége lenne a Haasnak arra, hogy további pontokat szerezzenek, hiszen a lemaradásuk a Williamshez képest behozható, ám már nincs sok futam hátra, hogy fordítsanak a sorsukon.

A Forma-1-en túl is zajlik az élet, hiszen a Honda komoly átszervezésekbe kezdett annak érdekében, hogy később akár a Le Mans-i 24 órás futamon is elindulhassanak…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton példát vesz Vettelről, akit igazán kivételesnek tart
Következő cikk Hamilton: Suzuka lenne a kedvenc pályám? Nem emlékszem erre...

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország