Steiner: semmit nem ér, hogy meg tudjuk verni a Ferrarit, ha nem szerzünk pontokat

A Haas a Forma-1 legkisebb csapataként kemény szezonra számított a koronavírus-járvány megjelenése után, azonban az amerikai istálló pár kemény stratégiai döntés után a felfelé utat várja.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari in the press conference

Fotót készítette: FIA

A Haas F1 Team idén egyáltalán nem fogja fejleszteni a VF-20 autót, amely szinte ugyanazt az aero csomagot használja, mint a barcelonai téli teszteken. Miután kiderült, hogy az Alfa Romeo, a Haas, és a Williams is hasonló autóval rendelkezik, amellyel lehetséges a konstruktőri 8. hely megszerzése, elgondolkodtató, hogy vajon jó döntést hozott-e az amerikai alakulat.

Az Auto Motor und Sport-nak adott interjújában azonban Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke elárulta, hogy ennek nincs nagy jelentősége, mivel a 2020-as szezon különleges lefolyása miatt erre amúgy sem lett volna esélyük.

„Már túl késő volt, hogy megváltoztassuk a dolgok menetét” – nyilatkozta Steiner, utalva arra is, hogy a majd két hónapig tartó gyárlezárások miatt csak júniusban kezdhettek volna neki a munkának.

„Ha ma elkezdek egy aero csomagot, az legjobb esetben is két hónap alatt van az autón. 4-7 hétbe telik csak legyártani az elemeket, az összidő pedig természetesen a fejlesztés hosszál függ. Ha valami két hét alatt extra teljesítményt hozna az azt is jelentené, hogy valamit nagyon rosszul csináltunk az elmúlt két évben.”

Romain Grosjean, Haas VF-20, Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Romain Grosjean, Haas VF-20, Kimi Raikkonen, Alfa Romeo Racing C39

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

A VF-20, amely nagyban inspirálódott a tavalyi Ferrariból, nem rossz autó összességében Steiner szerint. „Ha megtaláljuk az ideális működési tartományt, mint pénteken Barcelonában, (Grosjean az 5. volt az FP2-n) akkor jól fogunk teljesíteni.”

„Forgalomban, és szélben is sokat veszítünk. Barcelonában először szembeszél volt, de az autó semmilyen más szelet nem tolerál.”

A Haas az utóbbi versenyeken közel volt a Ferrarihoz is, azonban Steiner szerint értelmetlen mindenféle összehasonlítás a két csapat között.

„Többségiben azért a Ferrari előttünk van. Nem érdekel ez a csata, azért vagyunk itt, hogy a másik előtt végezzünk. Mit érek el azzal, hogy megverem a Ferrarit, ha ennyire le vagyunk maradva? Normális körülmények között idén nem fogunk egyáltalán pontot szerezni” - mondta ki a keserű igazságot Steiner.

Monza és Mugello is kaotikus futamokat hozott, azonban a Haas mindkét alkalommal a rövidebbet húzta: Monzában Kevin Magnussen technikai hibája indította el a piros zászlós káoszt, míg Grosjean a legjobb Ferrari motoros versenyzőként is a pontszerző helyeken kívül végzett.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35 anDrivers Kevin Magnussen, Haas VF-20 crash

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35 anDrivers Kevin Magnussen, Haas VF-20 crash

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Mugellóban Grosjean egy félig roncs autóval vonszolta el magát a célig, míg Magnussen az újraindítás utáni baleset áldozata lett. „Egy egészséges autóval pontokat tudtunk volna szerezni” – mondta Steiner, miután Grosjean a legutolsó újraindítás után még fel tudott kapaszkodni a 9. helyre.

A költségvetési sapka érkezése miatt azonban a korábban a kilépésen gondolkozó Gene Haas is érdekelt maradt a maradásban, ami az új szabályrendszerrel együtt egy igazságosabb Forma-1-et alapozhat meg. Ehhez hozzájön az új szabály is, hogy minden újonnan érkező csapatnak 200 millió dollárt kell fizetnie, ami egycsapásra remek feltételeket teremtett az amerikai üzletember számára a csapat esetleges eladásával kapcsolatban is.

„Papíron mindegyik csapattulajdonos nyert ezzel” - mondta Steiner. „Így is vásárlót kell találnod, de ez sokkal egyszerűbbé vált, a Williamsnek is sikerült 4 hónap alatt eladnia a csapatát.”

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 and Gene Haas, Owner and Founder, Haas F1

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 and Gene Haas, Owner and Founder, Haas F1

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„A Forma-1 továbbra is a létező legjobb nemzetközi reklámplatform. Aztán itt a költségsapka, a pénz igazságosabb elosztása. Azok, akik a legjobb munkát végzik, most költséghatékonyan lehetnek sikeresek, ezáltal profitálhatnak. Hirtelen itt egy lehetőség, ami eddig nem létezett.”

„Eddig a helyzet az volt, hogy annyi pénzt költöttél, amennyid volt. Gene is felismerte ezt az új lehetőséget, újra lát egy jövőképet. Fontos, hogy csökkeni fog a csapatok mérete közötti különbség. Még akkor is, ha 10-20 millióval kevesebbünk lesz, a többiek nem mehetnek egy bizonyos szint fölé.”

„Ez azonban nem garantálja még a sikert, azért keményen meg kell majd dolgozni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A Ferrari a költségvetési limit miatti „puha landolásról” beszélt
Következő cikk Shwartzman elmondta, milyen érzés a Ferrari-család tagjának lenni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország