Steiner: le kell vennünk Schumacher válláról a pontszerzéssel növekvő nyomást
A Haas csapatfőnöke szerint Mick Schumacher nem szabadult meg azzal a tehertől, hogy a Brit Nagydíjon megszerezte pályafutása első Forma-1-es pontjait, mert ezentúl megnövekednek az elvárások vele szemben.
Sikerült megtörni a jeget Mick Schumachernek Silverstone-ban, tavalyi bemutatkozása óta először szerzett pontokat a száguldó cirkuszban, miután a nyolcadik helyen ért célba a Brit Nagydíjon, ráadásul a sérült padlólemezzel versenyző Max Verstappent is meg tudta támadni a hetedik pozícióért.
„Azt hiszem, ez ad neki egy kis lökést és növeli az önbizalmát. Ugyanakkor, újabb akadályt jelenthet neki. Amire figyelnünk kell, hogy ezután ne legyen rajta nyomás, ha nem szerez újra pontokat és kritikákat kap“ - mondta Günther Steiner a Motorsport.com-nak.
„Néhányan nem értik meg, hogy nem lehet mindig úgy, ahogyan ők külső szemlélőként gondolják. A pilóták is emberek, van tizenkilenc versenytársuk, akik szintén nagyszerű pilóták és van másik kilenc csapat, akiknek jó autóik vannak“ - folytatta a Haas csapatfőnöke.
„Ez egy sport, nem szabad, hogy minden futamon a pontszerzés legyen az elvárás tőle, aztán ha ez nem jön össze, megint jönnek a kritikus hangok. Nem szabad egyszer piedesztálra emelni valakit, majd a porig sújtani“ - szögezte le Steiner.
A csapatfőnök azt is elárulta, nem szóltak rá Mick Schumacherre a silverstone-i futam közben, hogy vegyen vissza a tempóból, még akkor sem, amikor kockázatos csatát vívott Verstappennel.
„Amikor harcolnak a versenyzők, csak összezavarja őket, ha beszélsz hozzájuk. Bízom a versenyzőimben, tudom, hogy pontokért akar küzdeni és most Mick teljesítette ezt. A kezében volt az irányítás“ - tette hozzá Steiner.
Schumacher mellett Kevin Magnussennek is sikerült pontszerző helyen zárnia a brit futamot, hiszen a tizedik helyen ért célba, így a Haas öt pontmentes futam után ismét mindkét autójával a legjobb tízben zárt.
„Folyamatosan azt mondogattam a versenyzőimnek, hogy meg tudjátok csinálni, türelmesnek kell lennünk, amivel néha persze nehéz megbirkózni, amikor mindenki azt hiszi, hogy nem végzel jó munkát. Továbbra is azt mondom, minden futamon képesek vagyunk a dupla pontszerzésre“ - húzta alá a csapatfőnök.
Mick Schumacher érzelmes üzenete a pontszerzése után: „Ezt mondtam apának is....”
Nézzétek meg a Forma-1-es Kanadai Nagydíj legjobb képeit az alábbi videóban!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.