Steiner örömmel figyeli Grosjean jó eredményeit

Romain Grosjean már a Haas indulásától, 2016-tól kezdve a csapat versenyzője volt. A francia 2020 végén öt évet követően távozott a csapattól, az ide évben pedig az IndyCarban láthattuk őt.

Romain Grosjean, Haas VF-20

Romain Grosjean, Haas VF-20

Zak Mauger / Motorsport Images

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner örömmel figyelte idén korábbi versenyzője, Romain Grosjean IndyCarban elért sikereit. A francia öt közös év után 2020 végén, egy emlékezetes balesetet túlélve távozott az amerikai istállótól.

Grosjeant idén már az IndyCarban láthattuk, ahol a Dale Coyne Racing színeiben két alkalommal is felállhatott a dobogóra, Indianapolisban pedig pole-pozíciót is szerzett.

Még több F1 hír:

Steiner örömmel szemlélte, ahogy Grosjean „meglepte” az embereket idén az első tengerentúli szezonjában mutatott jó teljesítményével.

„Nagyon boldog vagyok miatta” – mondta Steiner a Motorsport.com-nak adott interjújában. A tavalyi év nagyon nehéz volt számára. Most nem hoznám fel a bahreini balesetét, de az autónk olyan volt, amilyen. Nehéz év áll mögötte.”

„Jó, hogy úgy tudott visszatérni, ahogy azt idén tette. Sokakat meglepett, mivel nem a legjobb három csapat autójának egyikét vezette. Bebizonyította, hogy számolni kell vele.”

„Elég jól ismerem őt ahhoz, hogy tudjam, mekkora lökést ad ez neki. A jó eredmények a világot jelentik számára, szóval nagyon boldog vagyok a sikerei miatt” – mondta Steiner.

Hamilton elmondta, kit tart valaha volt legerősebb ellenfelének

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nehéz versennyel indult az F1 virtuális szezonja Bereznay Dániel számára
Következő cikk Webber: csak idő kérdése Piastri F1-es bemutatkozása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország