Steiner nyerte a Haasszal vívott jogi csatájának első fordulóját

Günther Steiner a tavalyi év végén hagyta el a Haas istállóját, ahol hosszú éveken át csapatvezetőként dolgozott. Idén azonban jogi vita bontakozott ki a két fél között, amivel kapcsolatban most megszületett az első döntés.

Günther Steiner: Was sagen eigentlich Frau und Kind zum Netflix-Auftritt?

Günther Steiner: Was sagen eigentlich Frau und Kind zum Netflix-Auftritt?

Fotót készítette: Motorsport Images

Steinert még májusban perelte be a Haas a korábban kiadott Driving to Survive című könyve miatt, mivel abban olyan képek szerepeltek, melyek sértették az istálló bizonyos védjegyeit. A problémát ezzel kapcsolatban az okozta, hogy a Haas sosem egyezett bele abba, hogy Steiner feltüntetheti a képeken szereplő védjegyeket a könyvében.

Steiner pedig természetesen elég sok pénzt keresett a könyv eladásaiból, és a Haas emellett még azt is kifogásolta, hogy az sérti a cég exkluzív szellemi tulajdonjogait. A RacingNews365 most azonban megtekinthetett néhány bírósági dokumentumot az üggyel kapcsolatban, és ezekből kiderül, hogy Steiner egyelőre nem áll rosszul a jogi vitában.

„A könyv Steiner élményeiről számol be, miközben ő a Haas F1 Team csapatfőnöke volt. Emiatt szükségessé válik számára megemlíteni a Haas nevet. Ahogy sok sporthoz köthető életrajzi műben, úgy ebben is szerepelnek fotók a szezonról, melyek kétséget kizáróan mutatják a Haas védjegyeit.”

A bíró viszont kimondja, hogy sem Steiner, sem pedig a könyv kiadója „nem használja a Haas védjegyeit forrásazonosító védjegyként”. Azok csupán kontextusként, művészi okokból vannak jelen, és a könyv nem tekinthető félrevezetőnek sem.

Az összegzés tehát az, hogy elutasították a Haas panaszát a témában, így Steiner fellélegezhet a könyve kapcsán. Van azonban egy másik bírósági ügy, amelyet viszont a korábbi csapatfőnök kezdeményezett a Haasszal szemben, mivel szerinte az amerikaiak megsértették a vele kötött munkaszerződést.

Miközben Steiner mostanság a hangzatos kijelentéseivel hívja fel magára a figyelmet, a McLaren Szingapúrban is a hátsó szárnyával tette mindezt.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Óriási bejelentésre készül Sergio Perez Mexikóban – sajtóhír
Következő cikk Rögtön büntetés vár Liam Lawsonra az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország