Steiner: nem szép olyasmivel gyanúsítani valakit, amit nem követett el

megosztás
hozzászólás
Steiner: nem szép olyasmivel gyanúsítani valakit, amit nem követett el
Szerző:

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner reagált Otmar Szafnauer azon kijelentésére, hogy csapatuk lényegében a Ferrari fékhűtőit használja. Elmondta, hogy ha a Racing Pointnak és a Mercedesnek gondja van velük, akkor nyugodtan benyújthatják az óvást.

A szókimondó csapatvezető most sem hazudtolta meg önmagát, amikor arról kérdezték, hogy mit szól Otmar Szafnauer kijelentéséhez, miszerint igazából a Ferrari fékhűtőit használják ebben az évben. Szerinte nem szép olyasmivel meggyanúsítani valakit, amit nem is követett el.

„Nem ez a helyzet” – utalt Steiner a Ferrari fékhűtőinek használatára. „Hogyan… Mármint, ha tudják, hogy milyen fékhűtőt használunk, akkor már beadták volna az óvásukat. És továbbra is azt mondom, hogy menjenek el, és kérdezzék meg az FIA-t arról, hogy mit csináltunk.”

Még több F1 hír:

„A Ferrari nem adna el nekünk fékhűtőket a szabályok változása után. Sok megbeszélés volt az FIA-val arról, hogy mi legális és mi nem. Mi nem az övékét használjuk most. Tavaly használtuk a Ferrari alkatrészét, igen. Amikor viszont megváltoztak a szabályok, mi alkalmazkodtunk. Több embert alkalmaztunk, hogy megtervezzük a fékhűtést, mivel korábban nem mi terveztük azokat” – tisztázta a helyzetet Steiner.

„Természetesen több emberre volt szükség. Ha Toto és Otmar magukra szeretnék vállalni ennek költségeit, akkor jelentkezhetnek nálam. Mindent meg tudok nekik mutatni. Szóval szerintem egy csomó baromságot hordanak össze, hogy őket is idézzem, és most arra megy ki a játék, hogy »ó, nézzétek őket«.”

Megnézhetnek minket. Rendben vagyunk. Én nyugodt vagyok. Nem szép olyasmivel meggyanúsítani valakit, amit nem is követett el. Ha óvni akarnak ellenünk, akkor csak nyugodtan” – jelentette ki határozottan a Haas csapatfőnöke.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 in the press conference

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1 in the press conference

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Nemrég az is szóba került az egész Racing Point-ügy kapcsán, hogy a Haas lényegében megvette 2015-ben a Ferrari autóját, és azzal indultak el a következő szezonban. Steiner azonban ezt a felvetést is cáfolta.

„Toto előhozakodott 2015-tel, hogy lemásoltuk a Ferrarit. Először is, akkor még teljesen mások voltak a szabályok, és utána változtatták meg őket. Nem mehetek vissza és mondhatom azt, hogy a 60-as években vehettél egy autót valakitől és mehettél azzal. Ez más. Már öt év eltelt azóta” – tisztázva, hogy Toto Wolff kijelentése nem helytálló.

Günther Steiner azt is elmondta, hogy ők mindig a szabályok szerint jártak el, folyamatosan informálták az FIA-t, és legálisan végezték a munkájukat. „Tudod, hogy mi mit csináltunk? Megkérdeztük az FIA-t. Ennyire egyszerű. Én tehát nem értem, hogy miért nem tették ők is ugyanezt, most pedig próbálnak minket is bemártani. De tudod, hogy van ez – a támadás a legjobb védekezés” – élt egyszerű hasonlattal az eset kapcsán Steiner.

„Mindenki látja, hogy mi történik. Mi meg csak végezzük a munkánkat. Ha kérdeznek tőlünk valamit, akkor meglesznek a megfelelő válaszaink” – zárta újabb stílusos nyilatkozatát Günther Steiner.


Heroes: Bajnok, Mika Hakkinen

Verstappen és a kemény gumis stratégia

Előző cikk

Verstappen és a kemény gumis stratégia

Következő cikk

Verstappen: Hulkenbergnél rosszabb pilóták is vannak az F1-ben

Verstappen: Hulkenbergnél rosszabb pilóták is vannak az F1-ben
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Csapatok Haas F1 Team
Szerző Motorsport Hungary