Steiner: nem lett volna fenntarthatatlan a 2022-es év eleji tempónk

A Haas kifejezetten jól kezdte a száguldó cirkusz új korszakát, a technikai szabályváltozásokat követően az elmúlt években nem látott eredményeket értek el. A szezon előrehaladtával viszont egyre inkább visszaesetek, bár a csapat szerint ez nem volt törvényszerű.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Az amerikai istálló a középmezőny egyik legjobb csapataként indította a tavalyi bajnokságot, a visszatérő Kevin Magnussen azonnal az ötödik helyen ért célba a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon, ami végül összességében is a csapat legjobb eredményének bizonyult.

Az év első négy versenyén három alkalommal is szereztek pontot, ezt követően viszont öt futam telt el top tízes helyezés nélkül, majd egy újabb hullámhegy következett Silverstone-ban és Ausztriában.

Az idény második felében a Haas F1 Team tizenegy versenyen mindössze három egységet tudott bezsebelni, Magnussen austini kilencedik helyének, és az interlagosi sprintversenyen megszerzett nyolcadik pozíciójának köszönhetően.

A GPFans arról kérdezte Günther Steinert, hogy valóban tarthatatlan lett volna tovább vinni azt a tempót és sebességet, ami az első futamokon a csapat rendelkezésére állt.

Még több F1 hír:

„Nem mondanám. Nagyon jól kezdtünk, aztán valamilyen okból kifolyólag egy kicsit elvesztettük a lendületünket. Nem volt egy konkrét dolog, ami rossz lett volna“ - magyarázta Steiner, aki arra is kitért, hogy Magnussent három alkalommal az autójának apró sérülése miatt intették ki futamokon kötelező bokszkiállásra.

„Hogyan reagálsz ilyesmire? Aztán meg tizenöt futam után úgy döntöttek, hogy többé nem használják a fekete-narancssárga zászlót... Néhányszor persze mi hoztunk rossz stratégiai döntéseket és olyan is akadt, hogy melléfogtunk a beállításokkal a pattogás miatt“ - fogalmazott a csapatvezető.

„Megjártuk a mennyet és a poklot is, de nem csak lejtmenet volt ebben az évben, mert a nyári szünet előtt sikerült összeszedni magunkat és volt néhány jó versenyünk. Az előző évhez mindenképpen sokat fejlődtünk. Hogy mindent kihoztunk-e belőle, amit lehetett? Semmiképpen“ - szögezte le Steiner.

 

„Amikor két éve nem voltál olyan helyzetben, ahová eljutottunk erre az évre, akkor ismét hozzá kell szoknod. Igyekszel nem hibákat elkövetni, időbe telik, hogy minden természetessé váljon“ - mondta a csapatfőnök.

Így bántak a Forma-1-es csapatok a motorokkal 2022-ben: büntetés büntetés hátán

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Red Bull: fontos volt, hogy a nehéz évek alatt is együtt tartsuk a csapatot
Következő cikk Nyitott szívműtét maratonfutás közben: ez vár a Williams következő F1-es csapatfőnökére

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország