Steiner: „Nem könnyű” megoldani, hogy a Haas 2021-es autója jó legyen Mazepinnek

Günther Steiner elmondta, hogy „nem könnyű feladat” a Haas számára, hogy megoldják a 2021-es autójuk „gyenge” hátsó részét, és ezzel hozzáigazítsák azt Nyikita Mazepin vezetési stílusához.

Nikita Mazepin, Haas VF-21

Nikita Mazepin, Haas VF-21

Zak Mauger / Motorsport Images

Az orosz versenyző idén mutatkozhatott be a királykategóriában, de eddig nem tudott túl sok mindent mutatni tehetségéből. Mind a négy időmérőn övé volt a leglassabb idő, a futamokon pedig rendre az utolsó helyen ért célba.

Az amerikai istálló úgy döntött, hogy idén fel sem használja a rendelkezésre álló két fejlesztési zsetonját, mivel teljes egészében 2022-re akarnak koncentrálni a nagy szabályváltozások miatt, ezért azonban most kénytelenek a mezőny legvégén kullogni a gyengécske VF-21-gyel.

Még több F1 hír:

Mazepin általában jobb teljesítményt nyújtott a kisebb sorozatokban, amikor az autó hátulja stabil volt, Steiner szerint azonban az idei Haas pont ezen a területen gyenge. „Megpróbálod neki megadni, amit szeretne, de azzal kell dolgoznunk, amink van.”

„A különbség viszont az a juniorkategóriákhoz viszonyítva, hogy ott lényegében egyenautók vannak, így mindenki ugyanarról az alapról indul. A mi alapjaink viszont nyilván nem erősek idén a többiekhez képest. Tudjuk, hogy gyenge az autó hátulja aerodinamikai szempontból, mert nincs elég leszorítóerőnk.”

„Ezt pár beállításbeli változtatással próbáljuk kiküszöbölni. Csak ezt lehet tenni ilyenkor, és néhány pályán talán működik is, máshol meg nem. Azon is múlik kicsit, hogy milyen egyensúlyra van szükség az eltérő típusú kanyarok miatt.”

 

„Emiatt nem könnyű feladat ezzel az autóval olyat találni, ami neki is tetszik, mert a hátulja instabil.” A csapatfőnök azt is elmondta, hogy Mazepin nem specifikusan azt kéri, hogy legyen stabilabb a hátsó rész, hanem arról számolt be, hogy „kanyarodás közben ideges lesz az autó”.

Az újonc versenyző kifejtette, hogy ez a probléma eddig egész évben fentállt számára, és bevallotta, hogy egyszerűen nem illik a vezetési stílusához. „Nagyon nehéz a legjobb csapatokkal harcolni, mivel nekik több leszorítóerejük van, és a több leszorítóerő stabilabb és nagyobb tapadással rendelkező autót biztosít számodra” – mondta az orosz.

„Nyilván próbálunk játszadozni a hátsó felfüggesztéssel, csökkenteni a lengéscsillapítók keménységét és hasonlók.” A csapattárs, Mick Schumacher ezzel szemben látszólag sokkal jobban boldogul a kocsival, és ez a teljesítményén is meglátszik.

„Mindenki tudja, hogy a pilóták eltérő módon vezetnek. Én például szeretem, ha kicsit mozgékonyabb a hátsó fele az autónak, az eleje pedig jobban tapad. Nyikitánál talán nem ez a helyzet. Nem arról van szó, hogy teljesen eltérő irányokba megyünk. Ettől még persze más preferenciáink vannak. Én viszonylag elégedett vagyok most az autóval.”

Wolff elismeri, hogy Verstappen és a fiatalok nagyon tehetségesek

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Miért változtatna a Mercedes – „Bottas egy remek vízhordó”
Következő cikk Sainz elárulta, mihez kell még hozzászoknia a Ferrariban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország