Steiner nem kertelt, amikor megmondta Grosjeannak, miért kell menniük

Romain Grosjean, a Haas év végén távozó francia pilótája elmondta, eléggé meglepte, amikor Günther Steiner megkereste azzal, hogy "pénzügyi okokból" mindkettejüknek el kell hagyni a csapatot.

Steiner nem kertelt, amikor megmondta Grosjeannak, miért kell menniük

Csütörtökön reggel mindkét Haas F1 Team versenyző a közösségi médiában jelentette, hogy az év végén elhagyják a csapatot, még azelőtt, hogy a csapat kiadta volna saját közleményét. Romain Grosjean a délutáni sajtótájékoztatón arról beszélt, arra számított, hogy egyikük lesz csak az, aki a jelenlegi, koronavírussal sújtott gazdasági helyzetben távozni fog.

Grosjean azt is közölte, nincsenek konkrét tervei 2021-re, de a Forma-1-en kívül keres magának olyan sorozatot, ahol győzelmekért harcolhat. Mikor arról kérdezték, meglepte-e, hogy mindkettejüknek mennie kell, így válaszolt:

„Igen, egy kicsit. Abban biztos voltam, hogy egyikünk menni fog év végén, már csak a világ jelenlegi helyzete miatt is és amiatt, hogy a COVID nagyon nehézzé tette a dolgokat sok cégnek az egész világon.”

Még több F1 hír:

„Szóval azzal számoltam, hogy egyikünk távozik és ezt is mondtam Günthernek, amikor felhívott a hírrel, de azt válaszolta: „Nem, pénzügyi okokból mindkettőtöknek mennie kell.” De amúgy teljesen megértem, ez a járvány nagyon sok cégnek nagyon nehézzé tette ezt az évet. A csapat más utat választott és sok sikert kívánok nekik a jövőben.”

Grosjean azt is kizárta, hogy maga finanszírozza a Forma-1-ben maradását: „Vannak olyan partnereim, akik az évek alatt követtek egyik csapattól a másikhoz, de sosem voltam fizetős pilóta és nem is kívánok azzá válni. Ez van.”

Grosjeannak nincs gondja a döntéssel, amelyet Günther Steiner szerint már két-három hete meghoztak, azonban csak múlt héten közöltek a két versenyzővel: „Nem a mi választásunk volt, hogy mikor jelentjük be.”

„Nyílván jobb lett volna korábban, hogy több időnk legyen keresgélni. 2011-ben is csak december 8-án mondták azonban meg, hogy mennem kell, aztán visszakerültem a Forma-1-be. Szóval volt már rosszabb. Sejtettem amúgy, hogy valószínűleg már hetekkel ezelőtt eldőlt a dolog, de gondolom Günthernek múlt héten volt ereje elmondani és ez rendben van.”

Romain Grosjean, Haas VF-20

Romain Grosjean, Haas VF-20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Grosjean leszögezte, jövőjét egy olyan kategóriában képzeli el, ahol futamgyőzelmekért küzdhet: „Vannak folyamatban tárgyalások és vannak nyitva olyan opciók, ahol szeretnék is versenyezni. Hiányzik a győzelem érzése is, hogy úgy érkezek meg a hétvégére, hogy a győzelemért fogok harcolni, vagy a dobogóért, ahelyett, hogy talán kijutok a Q1-ből és ha összejönnek a dolgok, szerzek egy-két pontot.”

„Persze ez nem azt jelenti, hogy most nem adom a legtöbbet, de versenyzőként ez az érzés hiányzik, szóval remélhetőleg ki fogok tudni halászni valami jó lehetőséget és amint lehet, mindenkivel tudathatom azt.”

A franciát arról is kérdezték, teljesen kizártnak tartja-e a Forma-1-ben maradását: „Nem hiszem, hogy túl sok hely van már és igen bonyolult a helyzet, de a minap beszéltem a fiammal, mondtam neki, hogy valamire, hogy lehetetlen, amire ő azt mondta: „Na de apa, abban, hogy „lehetetlen”, benne van, hogy „lehet”” Szóval mindenre van mód.”

„Elég menő szavak voltak ezek egy hétéves fiútól, szóval meglátjuk. De a Forma-1-en túl is rengeteg vonzó lehetőség van. Lehet, nem olyan gyorsak, mint a Forma-1, mert semmi sem olyan gyors, de más kihívást jelentenek és nyerhetek is, ami nagyon hiányzik, de remélhetőleg hamarosan újra megtörténhet.”

Volt, aki 90 helyett 191 km/órás sebességnél érezte magát jól a volán mögött

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Két Stroll is elkapta a vírust
Előző cikk

Két Stroll is elkapta a vírust

Következő cikk

Az IndyCar lehet a következő állomás Magnussennek, bár szerinte "tudna még mit adni" a Forma-1-nek

Az IndyCar lehet a következő állomás Magnussennek, bár szerinte "tudna még mit adni" a Forma-1-nek
Hozzászólások betöltése