A Haas gyorsabb autót akar, mert ez kevés

A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner azt mondta a Magyar Nagydíj pénteki napján, hogy a barcelonai téli tesztek alapján arra számított, hogy gyorsabbak lesznek az időmérőkön.

Romain Grosjean, Haas VF-20, leads Valtteri Bottas, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Forma-1 2020-as szezonjának első két versenye után már csak a Haas és a Williams áll 0 ponttal a csapatbajnokságban. Az amerikai istálló csapatfőnökét, Günther Steinert pedig arról kérdezték, hogy tart-e arról, hogy nagy jelentősége lesz az Alfa Romeo Ausztriában szerzett 2 pontjának a harcukban.

„Nem, azt gondolom, ez még túl korai lenne. Én nem mondanám ezt. Szerencsésnek kell lennünk és a jó helyen kell lennünk a jó időben. Még elég sok verseny van hátra. A maximumot kell kihoznunk magunkból, a lehető legjobb helyezéseket kell begyűjtenünk, illetve élnünk kell a pontszerzési lehetőségeinkkel, ahogy azt az Alfa Romeo is tette az Osztrák Nagydíjon.” – mondta Steiner.

Az autótok jól működik idén, de a haladásotokat befolyásolja, hogy az időmérőkön egyelőre nem tudtok jól teljesíteni. Mennyire frusztráló ez az elvégzett munka mennyiségét is figyelembe véve, és mekkora a tét akkor, amikor a csapat még nem kötelezte el magát a következő idényre?

 

„Ahogy mondod, ez tényleg nagyon frusztráló. Talán jövőre sikerül összeraknunk egy olyan autót, aminek az időmérős és a versenytempója is jó! Remélem, hogy egy ponton össze fog állni ez a két terület.”

„De tényleg frusztráló a dolog. Persze a futamon sem vagyunk szuper-versenyképesek, de ha jobban teljesítenénk az időmérőn, sokkal jobb pozícióba kerülhetnénk, hiszen a gumik működnek, jól tudjuk kezelni őket, ennek pedig örülünk. Az egyensúlyunk is jó. De nehéz lesz az idei szezon annak ismeretében, hogy mi áll a rendelkezésünkre.”

A teljesítményetek eddig hozza a teszt miatti várakozásaitokat?

„Nem, szerintem kicsit elmaradunk azoktól. Arra számítottunk, hogy gyorsabbak leszünk az időmérőn – legalábbis a barcelonai tesztek után így kalkuláltunk. Ezért nem vagyok teljesen elégedett azzal, hogy hol járunk.”

Steiner azzal sem elégedett, hogy Grosjean hogyan nyilatkozott csütörtökön.


Először láthattuk trailerben Michael Schumacher legendás Forma-1-es autóit, amelyek a Deluxe Schumacher Editionben fognak szerepelni az F1 2020-ban – így fest tehát a játékban a Jordan 191, a Benetton B194 és B195, illetve a Ferrari F1-2000!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rengetegen leírták a Williamst, erre tessék, itt vannak!
Következő cikk Hihetetlen vagy sem, a Racing Point néhány kanyarban még a gyári Mercedesnél is gyorsabb

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország